DR. SÁVOLT

Teljes szövegű keresés

DR. SÁVOLT
DR. SÁVOLT-SZABÓ TÜNDE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Büszkén mondhatom, hogy az egymásra épülő utánpótlásnevelési rendszer eredményei egyértelműen megmutatkoztak az elmúlt hónapokban, a nemzetközi viszonylatokban is elismerést arattak. 81 arany-, 84 ezüst- és 63 bronzérem mutatja a hazai utánpótlássport nagyszerű eredményeit, amelyeket ifjúsági, kadett, junior és serdülő világeseményeken szereztek a sportolóink a nyári hónapok alatt. Universiadén 52 éve nem volt ilyen sikeres a magyar csapat. A győri EYOF-on eddig legjobb szereplésünk volt az idei, a junior úszó-vb-n sportolóink sporttörténelmi sikereket arattak, de sorolhatnám a junior teniszeredményeket, a fiatal dzsúdós sikereket, az öttusa, a kajak-kenu sportág eredményeit.
De a sor hosszú, ami azt mutatja, hogy a hazai utánpótlás is sikerpályán van, amely munkát a szakmai igényeknek megfelelően fogjuk folytatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem