DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Vannak olyan ellenzéki politikai erők, sőt azt mondhatjuk, hogy mindegyik ellenzéki politikai erőre ez igaz, akik tagadják a Soros-terv létezését, de általában azok mondják ezt, akik egy évvel ezelőtt tagadták a kötelező kvóták rendszerét, ezelőtt két évvel pedig az egész bevándorlást tagadták. Ugyanakkor mégis vannak olyan magyar politikai pártok, magyar politikai ellenzéki erők, akik tapsolnak a kvótákhoz, vagy legalábbis kompromisszumot kötnének, és engednék Magyarországon érvényesülni a kötelező kvótarendszert.
A Gyurcsány-párt már kifejezetten a kvóták mellett volt az első pillanattól kezdve, aláírást is gyűjtöttek, Gyurcsány Ferenc büszkén hirdette a Demokratikus Koalíció élén, hogy elfogadom az uniós kvótát. Az Együtt nevű ellenzéki formáció 2015. november 10-én jelentette be, hogy aláírásgyűjtésbe kezd az uniós kvóták mellett. A kvótaper elindításáról szóló törvényjavaslatot itt a parlamentben a baloldal pártjai, az ellenzéki pártok, az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a liberálisok és az LMP képviselői nem támogatták. Majd Vona Gábor is 2017. január 19-én az RTL Klub egyik műsorában a kvótarendszerrel kapcsolatban azt mondta, hogy pár ezer emberről van szó, azt mondom, hogy oké, lehet ezen gondolkodni. Ez volt Vona Gábornak szó szerint a válasza idén január 19-én a kvóta kérdésére.
Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint azt nem lehet megtenni, idézem szó szerint: „Azt nem lehet megtenni szerintem egy országnak, hogy csak kiveszi az előnyöket valamiből, és utána pedig, amikor kötelezettséget kell vállalni, akkor nem vállalnak kötelezettséget. Azt gondolom, hogy az együttműködésben, ha vannak olyan elemek, amik nem annyira kedvezőek Magyarország számára, azokat bizony néha el kell fogadni.” Így fogadná el Molnár Gyula, az MSZP elnöke a kötelező kvótákat.
Az LMP európai parlamenti képviselője, Meszerics Tamás pedig 2015 szeptemberében azt mondta: „Az LMP nem tudja máshogy elképzelni a válság megoldását, mint a kötelező kvótarendszer bevezetésében.” Szigetvári Viktor szintén azt mondta 2015. július 25-én, hogy jól működő kvóta kell hogy legyen a megoldás. A Momentum egyik vezetőségi tagja is azt mondta, hogy néhány ezer embert Magyarországnak be kéne fogadnia.
Egyértelmű tehát, hogy mindegyik ellenzéki párt vagy tapsolva örül a kvótáknak, vagy pedig elfogadja azoknak a bevezetését. Néhányan járnak egy kis kérető táncot Soros György tervének végrehajtása előtt, mások azonban nem. (Szilágyi György közbeszól.) Soros György is elmondta, hogy a nemzeti határok jelentik számára a legnagyobb akadályt a tervének a végrehajtására, ezt 2015 szeptemberében mondta. Az egymillió bevándorlóval kapcsolatban elmondta 2015. október 30-án a Bloomberg hírügynökségnek, hogy a Soros-terv megvalósításában Soros Györgynek útjában áll a magyar határzár, ezért a kerítés lebontása érdekében mindent meg fog tenni, és ezt az ígéretét, úgy látszik, meg is tartja, hiszen az elmúlt két évben folyamatosan mindent megtett a magyar kerítés lebontása érdekében.
Ismerjük az ösztönzőket, amelyeket a Soros-terv beépítene. Évi 15 ezer eurót, azaz összességében két év alatt 9 millió forintot adna mindenkinek, aki Európába elindul és ide megérkezik, és le szeretne telepedni. Állandónak és kötelezőnek gondolják ezt a kvótát, ezt a Financial Timesnak is 2015 júliusában már akkor lenyilatkozta Soros György, és azt a javaslatát is megtette egy évvel később, 2016. június 30-án Brüsszelben, hogy az Európai Unió csökkentse a mezőgazdasági és kohéziós kiadásokat annak érdekében, hogy fedezni tudja a migráció költségeit.
A magyar kormány elutasítja a Soros-tervet. Mi úgy gondoljuk, hogy nem a betelepítés a megoldás, semmire nem megoldás a betelepítés. Egyrészről semmit nem lehet az emberek akarata ellenére rájuk erőltetni. Azért, mert egy maroknyi liberális Brüsszelben úgy gondolja, hogy az európai embereknek ez a jó, azért mert egy maroknyi liberális Budapesten is ezt gondolja jobbikos támogatókkal, hogy ez jó vagy jó lehet, vagy elfogadható lehet, attól függetlenül ez nem a magyar emberek érdeke és nem a magyar emberek akarata. A népszavazáson is és a nemzeti konzultációban korábban is véleményt mondtak a kötelező betelepítési kvótákról.
Most azonban a magyar kormánynak szüksége van a magyar emberek támogatására a Soros-terv elleni küzdelmében is, ezért fontos, hogy míg más országok végrehajtják a Soros-tervet, bevándorláspárti országgá válnak, addig Magyarország megvédi a határait, megvédi a kultúráját, a gazdaságát és az identitását, legfőképp pedig a biztonságát. Azoknak az embereknek pedig, akik nehéz körülmények között élnek, a „Hungary Helps” program keretében igyekszünk segítséget nyújtani, egészségügyi segítséget, kórházakban, iskolaépítésben, Telskuf városnak az újjáépítésében, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson.
Ebben Magyarország már eddig nagyobb vállalásokat valósított meg, mint amelyet például a múlt héten Olaszország 6 millió euró értékben a jövőre vonatkozóan bejelentett. Ezt a mi eddig megtett és átutalt összegeink már most fölülmúlják. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
(13.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem