DR. HADHÁZY ÁKOS

Teljes szövegű keresés

DR. HADHÁZY ÁKOS
DR. HADHÁZY ÁKOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kicsit furcsállom és sajnálom a válaszadó személyét, hiszen én a Miniszterelnökséget vezető miniszter urat szerettem volna kérdezni, de nem csodálom, hiszen nem csoda, hogy szeretnék minél távolabb tartani magukat ettől az ügytől.
Két hete a miniszterelnök úr állásfoglalását kértem arról, hogy Lázár miniszter úrnak igaza van-e egy korrupciógyanús közbeszerzés megítélését illetően. A Közbeszerzési Döntőbizottságnál megtámadták azt a közbeszerzési kiírást és annak módosítását, amelynek ajánlatkérője az Állami Egészségügyi Ellátó Központ volt. A Közbeszerzési Döntőbizottság az októberi határozatában mindent jogerősen megsemmisített: az ajánlati felhívást, a teljes dokumentációt és az ajánlatkérő valamennyi döntését, továbbá 5 millió forint bírságot szabott ki az Állami Egészségügyi Ellátóra.
A kérdés tehát úgy tűnik, eldőlt, és Lázár úrnak volt igaza, és nem pedig önnek, Rétvári államtitkár úr. Ő ebben a korrupciógyanús közbeszerzésben a kiírói oldalról közreműködött büntetést érdemlést mondta ki.
Közben van egy újabb ügy is: ismét 30 millió forintra megbüntették az ÁEEK-et. A miniszterelnök úr azonban nagyon ideges volt, amikor föltettem az erről szóló kérdést, és szokás szerint válasz helyett vagdalkozott, és engem mint korrupciógyanús ügyleteket nyilvánosságra hozó képviselőt nevezett korruptnak, majd kirohanását azzal zárta, hogy vizsgálatot kér, vizsgálatot kérek.
Azt szeretném kérdezni, államtitkár úr, és kérem, hogy erre válaszoljon: ténylegesen kért-e vizsgálatot Orbán Viktor a fenti felszólítás alapján, vagy utasított-e arra valakit, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy én vagyok itt a legkorruptabb ebben a parlamentben? Mely szervezet folytatná le a vizsgálatot ebben az ügyben? Illetőleg van-e folyamatban bármilyen eljárás a szóban forgó felszólításhoz, a miniszterelnöki felszólításhoz kapcsolódóan? Illetve folyik-e belső vagy külső vizsgálat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vonatkozásában (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és ezekkel a megsemmisített közbeszerzésekkel kapcsolatban? Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem