DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Nézzük meg, mire jutunk! A téma fontos, sajnos muszáj megkérdeznem. Köszönöm szépen, elnök úr. Először is döbbentem veszem tudomásul, hogy a miniszterelnöknek annyira nem fontos a magyar katonáink sorsa és élete, hogy a földművelésügyi minisztert jelöli ki a válaszadó személyének. Nyilvánvalóan ezzel a Magyar Országgyűlés tekintélyét is kijelöli. Másrészt egyébként a honvédelmi minisztertől is szégyenteljesnek tartom, hogy nem jön be ide a parlamentbe válaszolni erre a fontos kérdésre.
Ugyanis a magyar kormány felkérésére a Magyar Országgyűlés több mint kétharmados többséggel küldte katonáinkat Irakba, méghozzá az iraki központi kormány felkérésére, az észak-iraki Kurdisztán pesmerga hadseregének kiképzésére, az Iszlám Állam elleni harc érdekében. Azóta Moszul városát ezek az erők elfoglalták, és a legutóbbi híreket talán önök is tudják: ez a két fél, az egyik fél, akitől a felkérést kértük, a másik fél, akinek a katonáit képezzük, egymás ellen fordultak az elmúlt időszakban. Az észak-iraki Kurdisztánban népszavazást tartottak a tartomány függetlenségéről, és 98 százalékos arányban az igenek győztek. Ezek után nem is kellett sokat várni a reakcióra: múlt héten fegyveres konfliktussá fajult a kérdés.
Nagyon nagy kérdés innentől kezdve, tisztelt Országgyűlés, hogy mi fog történni a magyar katonákkal, akik két tűz közé szorulhatnak. Azok a katonák lövik egymást, akiknek a felkérésére ott vagyunk, és akiket képzünk, és jó lenne tudni, hogy a magyar kormány erre a helyzetre felkészült-e. Látnak-e kockázatot abban, akár a közeljövőben, akár a távolabbi jövőben, hogy a magyar katonák ilyen szempontból megoldhatatlan helyzet elé állítódnak? Tervezi-e a kormány a magyar csapatok kivonását ebben az esetben a térségből? Egyáltalán van-e bármilyen készülés, van-e bármilyen válaszuk arra a helyzetre, hogyha a magyar katonák két tűz közé szorulnak abban az országban, ahová egyébként a központi kormány felkérésére mentünk ki segítséget nyújtani iraki területeken? Várom a válaszát, miniszter úr. (Taps az MSZP soraiból.)
(14.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem