DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A 2014-20 közötti integrált közlekedési operatív program éves fejlesztési kerete alapján a Külső Bécsi úti villamosvonal fejlesztésére mintegy 10 milliárd forint fejlesztési támogatás áll rendelkezésre. A támogatási összegen felüli eszközöket Budapest Főváros Önkormány-za-tá-nak kell rendelkezésre bocsátania. Az önkormányzat a projekt leállítása mellett döntött azzal, hogy az erre szánt összeg átcsoportosítását javasolja további alacsony-padlós villamos- és trolibuszjárművek beszer-zésére. Ha a későbbiekben felmerülnek olyan előre nem becsülhető hasznok, aminek hatására a projekt megtérülővé válik, az 1-es villamos meghosszabbítása 2020 után megvalósulhat.
Biztosíthatom képviselő urat, hogy a kormány és a főváros mindent megtesz annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalát tovább javítsa. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy a budapesti közlekedésfejlesztésben érintett szervek mozgásterét, lehetőségeit alapvetően befolyásolja, hogy gondoskodni kell a 2010 előtt lepusztult 3-as metró felújításáról, valamint hogy az elmúlt 26 év legnagyobb korrupciós botrányában, a 4-es metró beruházása kapcsán 167 milliárd forint forrás érintett az Európai Csalás Elleni Hivatal által feltárt visszaélésekben, szabálytalanságokban. Kérem, hogy ezeket válaszom megítélésénél figyelembe venni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem