DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Örömmel veszem, hogy felemlítette ezt a témát, hiszen ha jól emlékszem, egy héttel ezelőtt az időkorlát miatt nem tudtam a kormány álláspontját kifejteni.
(16.00)
Mint ahogy ön is mondta, Csehszlovákia 1992. október 23-án Dunacsúnynál megkezdte a Duna egyoldalú elterelését és a bősi erőmű üzembe helyezését. Ezzel egyidejűleg Magyarország egyoldalúan a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. A nemzetközi bíróság 1997 szeptemberében kihirdette ítéletét. A nemzetközi bíróság ezen ítélete hatályban tartotta a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítéséről szóló 1977. évi államközi szerződést.
A felek 2014 ősze óta módosított keretek között tárgyalnak. Az 1977-es szerződés és jogvita összetett, egymásba fonódó jogi, politikai, műszaki kérdései közül - tulajdonjog, hajózás, áramtermelés - leválasztották az elterelés által érintett szigetközi-csallóközi Duna-szakasz rehabilitációját. A jelenlegi tárgyalások prioritása a felső Duna-szakasz rehabilitációja, amelynek feltétele, hogy Szlovákia lényegesen több vizet juttasson a közös víztérbe. Az összes többi kérdésre a szigetközi részmegállapodás megkötése után indokolt visszatérni.
A magyar és szlovák kormánymeghatalmazottak 2016 januárjára rögzítették a szigetközi-csallóközi rehabilitáció lehetséges főbb irányait. A rehabilitáció elsődleges célja a kétoldali mellékágrendszer összekapcsolása, az elterelés előtti helyzethez hasonló élővilág kialakításának érdekében, valamint, és ezt szeretném hangsúlyozni, az árvízi védekezés feltételeinek javítása. E célból a felek törekednek egy közös magyar-szlovák természetvédelmi terület létrehozására az érintett térségben.
A rehabilitáció keretében Szlovákia a közös víztérbe a mostaninál több vizet juttatna. A 2016. márciusi szlovákiai parlamenti választások után, mint ön is említette, a szlovák főtárgyalót leváltották, a tárgyalások 2016 decemberében folytatódtak. Ennek megfelelően a közös állapotfelmérés és modellezés csak ez év nyarán indult meg. Amennyiben mindkét fél tartja az előzetesen elfogadott munkatervet, akkor várhatóan 2018 második negyedévének végére rendelkezésre állnak azok a vizsgálati eredmények, amelyek megalapozzák az elterelés által érintett terület rehabilitációjáról, így az új vízmegosztásról szóló politikai megállapodást.
A kormány változatlanul arra törekszik, hogy az ökológiai szempontból szükséges, de árvízvédelmi szempontból még kezelhető maximális többlet-vízmennyiséget biztosítson az elterelés által érintett folyószakaszokra. Visszautasítunk minden olyan híresztelést, miszerint Magyarország a Szap és Szob közötti Duna-szakaszon vízlépcső, vízerőmű vagy bármilyen egyéb jelentős természetátalakító műtárgy építését tervezi vagy támogatja. Egyedül a már jelentősen átalakított, mesterségesen fenntartott szigetközi szakaszon elkerülhetetlen újabb műtárgyak építése, mert a jelenlegi vízpótló rendszert 22 éve ideiglenes jelleggel alakították ki.
A kormány célja, hogy a beavatkozások műszakilag indokolt minimális szinten maradjanak és hogy a rehabilitáció eredményeként minél nagyobb mértékben csökkentsük a Duna jogellenes eltereléséből származó természeti károkat. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem