DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar-szerb kapcsolatok az elmúlt években gyorsuló ütemben fejlődtek, a két ország viszonyát szoros partnerség jellemzi. Rendszeresek felső szintű kapcsolataink, a tervek szerint még az idén sor kerül a negyedik közös kormányülésre. Mind politikai, mind szakértői szinten támogatjuk Szerbia EU-integrációját, amelynek keretében Szerbia vállalásokat tett a kisebbségi jogok védelmével kapcsolatosan is. Ez Magyarország számára - a gazdasági és jószomszédi kapcsolatok mellett - a vajdasági magyarság jövője szempontjából és Magyarország biztonsága szempontjából is kiemelten fontos.
A nyugat-balkáni országok közül jelenleg Szerbiával a legjelentősebb a gazdasági együttműködés, ennek továbbfejlesztése mindkét kormány számára prioritás. A szerb gazdasági projektekben történő magyar részvételből a vajdasági magyarság is profitál, ennek elősegítésében a szerb fél pozitívan együttműködik.
A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly megközelítette a 2 milliárd eurót, az idei év első hét hónapjában további 32 százalékkal bővült, a magyar exportban pedig 19 százalékos növekedést könyvelhettünk el. Az OTP immár a szerb bankpiac hetedik legjelentősebb szereplője, a MOL olajipari vállalat pedig a második legjelentősebb tényezővé vált. A vajdasági magyarság szempontjából is fontosak a közös infrastrukturális fejlesztések, itt érdemes megemlíteni a két új határátkelőhely 2018-ra tervezett megnyitását Bácsszentgyörgy-Rastina, valamint Kü-bek-háza-Rábé helyszínen.
Engedje meg, hogy néhány konkrét ügyet is felemlítsek! Szerbiában a 2009-es nemzeti tanácsokról szóló törvénynek köszönhetően 2010 óta a Kárpát-medencei magyarság vonatkozásában egyedüliként működik a közvetlenül megválasztott Magyar Nemzeti Tanács, amely a szerbiai magyar nemzeti közösség kulturális autonómiájának csúcsszerve. A testület az oktatás, kultúra, hivatalos nyelvhasználat és a tájékoztatás területén rendelkezik jogosítványokkal. Kulturális autonómiát más magyar kisebbség sajnos nem élvez régiónkban, egyedül a Vajdaságban.
A két nemzet közötti súlyos feszültségekkel terhelt időszakot a történelmi megbékélési folyamat keretei között sikerült feloldani. A 2013. június 26-i történelmi közös csúrogi államfői főhajtáson túl a megelőző és azt követő olyan jogi aktusok, mint a 2013. június 21-én a szerb nemzetgyűlés által elfogadott, a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett eseményeket elítélő népképviselő-házi nyilatkozat vagy a 2014. október 30-án a szerb kormány által három vajdasági település - Csúrog, Zsablya és Mozsor - magyar lakosságát kollektív bűnösséggel sújtó 1945-ös határozatok hatályon kívül helyezése. Meggyőződésünk, hogy ez a megbékélési folyamat túlmutat az egyszerű szimbolikán.
(16.20)
Komoly eredménynek számít, hogy az EU Tanácsa döntésének értelmében Szerbiának az EU csatlakozási tárgyalások keretei között külön kisebbségi akciótervet is ki kellett dolgoznia 2015 végéig. A struktúrával a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács is elégedett, mivel a magyarság számára prioritást élvező kérdések külön fejezetet kaptak.
A Vajdasági Magyar Szövetség érdekérvényesítő képességének köszönhetően megteremtődtek a magyar kisebbség szülőföldön való megmaradásának gazdasági feltételei is, itt a vajdasági magyar közösségek térségi és gazdasági programjának 50 milliárd forintos támogatása is lehetővé vált. A VMSZ és a Szerb Haladó Párt között 2016. augusztus 14-én Belgrádban megkötött koalíciós szerződésének köszönhetően a VMSZ programja a kormányprogram részévé vált. A koalíciós szerződés elemei, csak példaképpen sorolva: EU-integráció, Vajdaság helyzete, regionális fejlesztések, egészségügy, szociális… - nemzetiségi kisebbségek részére a közszférában. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
A szerződés számos eleme megvalósult, illetve azok megvalósítása zajlik, úgyhogy, képviselő úr, engedje meg, hogy azt az összegző véleményt tegyem, hogy igen, nagyra becsüljük a Szerbiával kialakult kapcsolatokat. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem