Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy a mai nap folyamán már elhangzott a devizahitel-károsultak kálváriájáról szóló sorozatunk folytatásaként, bizony akkor, amikor ’56 hős harcosainak évfordulóját ünnepeltük, erről emlékeztünk meg sokkal pontosabban szólva - hiszen azért pusztán ünnepnek nevezni a forradalom kitörését kicsit erős lenne, bár fideszes képviselőtársak ezt elkövették, de azért ilyenkor nemcsak a forradalom kirobbanásának napjáról emlékezünk meg, hanem bizony arról a brutális terrorról is, ami utána következett -, azt látjuk, hogy a héten egy nagyon furcsa, szimbolikus eseményre kerül sor, azaz remélem, hogy nem kerül sor, ugyanis egy ’56-os harcost és családtagjait kívánnak kilakoltatni otthonából.
Nyilván a konkrét ügy hátterének ismertetésétől most megkímélném azt az államtitkárt, akit egyedüliként hagytak itt mindenféle témában napirend utániakra válaszolni, hiszen az Orbán Viktor által kijelölt miniszternek már elmondtam ezen ügy hátterét, és el is küldtem számára a meghívót azzal a felhívással együtt, hogy igyekezzen beavatkozni a család érdekében most csütörtökig. De azért azt el kell mondjam itt is, hogy ez a kormány ígért valamit, megígérte, hogy senkit nem hagy az út szélén, megígérte, hogy magyar családok nem kerülnek rendszerszinten tömegesen ilyen helyzetbe, mégis azt látjuk, hogy ebben az évben talán kilakoltatási rekordot dönt ez a kormányzat, tehát még az általam egyáltalán nem tisztelt és gazdasági vészkorszaknak tartott Gyurcsány-Bajnai-korszakban sem találkozhattunk ennyi kilakoltatással, és nyilvánvaló módon a Fidesz-kormány első éveiben sem, hiszen a felpörgés később következett be.
Sokszor szoktak visszautalni kormánypárti képviselőtársak arra, hogy ez a problémakör azért alakult ki, mert a balliberálisnak nevezett kormányok gyakorlatilag futtatták ezeket a hiteltípusokat, belekényszerítették a lakosságot ebbe. A helyzet az, hogy a folyamatábra egy kicsit korábban kezdődött el, ugyanis 2001-ben - emlékezzünk, hogy ki kormányzott akkor - vált lehetővé a szerződések egyoldalú módosítása olyatén módon, amiből aztán a banki visszaélések tömege következett. S azt is látjuk, hogy bár 2001-et követően 9 évvel később kormányra került újra a Fidesz-KDNP, mégsem látta be saját tévedését, nem módosította ezt a rendszert olyan irányba, hogy ezek az egyoldalú szerződésmódosítások teljes mértékben kizárhatóak legyenek.
(15.40)
Amikor pedig forintosításra került sor, akkor nem a felvétel napjának árfolyamán váltották át ezeket az úgynevezett hiteleket, ahogy a Jobbik javasolta, tehát aki 155 vagy 160 forinton vette fel, annak olyan árfolyamon, hanem bizony kőkemény piaci, 256 forintos árfolyamot sóztak az érintettek nyakába, meghagyván a végrehajtói túlkapások egy jó nagy részét; meghagyván a közjegyzői túlterjeszkedések egy jó nagy részét; nem számoltatván el az állami felügyeleti rendszer mulasztásait és annak kivitelezőit. A pénzügyi fogyasztóvédelmet tulajdonképpen elsorvasztva tették mindezt, hiszen ezt a fogyasztóvédelmi ágat pontosan a Magyar Nemzeti Bank alá próbálták integrálni, tehát részben az egyik ellenőrzendőnek kellett volna ellenőrizni az egész rendszert. Elképesztő egyébként, talán párját ritkítja mindez Európában.
De azt látjuk, hogy ha már ezt az ígéretdömpinget nem sikerült teljesíteni, sőt azt mondhatom, hogy egy kis részét sem, talán az lenne úriemberhez méltó ezen kormányzat részéről, ha most így, a mai nappal meghirdetne egy kilakoltatási moratóriumot. Tenné mindezt legalább az országgyűlési választásokig, annak érdekében, hogy ha már önöknek nem sikerült ezt a problémakört érdemben kezelniük, akkor majd egy következő kormányzat, reményeim szerint egy Jobbik-kormányzat legalább megpróbálhasson megbirkózni azzal a hatalmas hátralékkal, amit ez a most egymást követő két Orbán-kormány halmozott fel. És láthatóvá válna, hogy így sem lesz könnyű rendezni ezt a helyzetet, de az utat csak a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása és az említett túlkapások visszaszorítása jelölheti ki.
A Jobbik éppen ezért szervezi a devizahiteles kerekasztalok sorozatát, ahová minden párt meghívottja mellett egyébként a kormányzat meghívottját is várjuk a jövőben is, pontosan azért, hogy jöjjön létre egy szembenézés a károsultakkal. Addig is, amíg ez a szembenézés létrejön vagy akár a moratórium meghirdetésre kerül, csak a reményeimet fejezhetem ki azt illetően, hogy bár Orbán Viktor figyelmét szerettem volna ma felhívni arra, hogy avatkozzon be az ’56-os hős és családja érdekében, már a vicces jogszabályi kereteken belül természetesen, Orbán Viktor nem válaszolt az azonnali kérdésemre, a földművelésügyi miniszterhez delegálta a válaszadást.
Remélem, hogy legalább az említett miniszter beavatkozásának nyomán ez a szimbolikus és elképesztő helyzet nem alakulhat ki, és legalább ez az ’56-os hős és családja megmenekül, de ez nem ment fel bennünket azon felelősség alól, hogy minden magyar család helyzetét javítani kell; mindenkit meg kell segíteni, aki önhibáján kívül ilyen katasztrofális helyzetbe került. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem