Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt héten került sor a Jobbik által összehívott devizahiteles kerekasztal újabb fordulójára, amelynek sajátossága, hogy a parlamenti pártok mellett meghívjuk a kormány, a Bankszövetség képviselőit és természetesen elsősorban azokat a civil szerveződéseket, akik létező megoldási javaslatokkal rendelkeznek, akik érdemben el tudják önöknek és nekünk is mondani, hogy a való életben hogyan lehetne megoldani ezt az elképesztően régóta göngyölített problémakört.
A helyzet az, hogy a kormányzat megint nem tette tiszteletét ezen az eseményen, megint nem mert szembenézni a károsultakkal. Éppen ezért adódik a kérdés, jelen pillanatban, amikor ’56 hőseit ünnepeltük a tegnapi nap folyamán, miniszter úr elfogadhatónak tartja-e azt, hogy éppen ezen a héten akarnak, fognak kilakoltatni egy ’56-os hőst és családtagjait - ideértve egyébként a velük egy háztartásban élő kisgyermeket is - olyan módon, hogy bár a végrehajtói rendszer túlkapásai, elképesztő visszaélései közismertek - ennek példája volt a korábbiakban egy 5 milliós tartozásból eredő 33 millió forintos követelés -, mégis ezzel szemben sem a kormányzat, sem a felügyeleti szervek érdemi védőernyőt nem nyújtanak, hiszen csak részmegoldásokra tudták ragadtatni magukat. Végtörlesztést biztosítottak a szerencsésebb helyzetben lévőknek, Nemzeti Eszközkezelőt kezelnek megoldásként, ahol elveszik az emberektől az ingatlanjuk tulajdonjogát, de látható, hogy nem tudták érdemben csökkenteni azt a több mint 140 ezres létszámot, akik esetében az elmaradás akkora, hogy a kilakoltatás réme napi szintű veszélyt, napi szintű fenyegetettséget jelent, és ezen embereken a számonkért tartozás jellemző módon indokolatlan. A devizahiteles kerekasztalnál ennek szakmai háttere, indokai kifejtésre kerültek.
Adódik a kérdés: hajlandó-e a kormány legalább a kilakoltatási moratóriumot meghirdetni a választásokig, ha már nem ismerkedett meg a problémával, és saját ígéreteinek megfelelően, igazából azt kell hogy mondjam, nem segített ezeken az embereken, mert bár azt mondta, hogy senkit nem hagy az út szélén, mégsem tett semmit érdemben értük. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem