FARKAS GERGELY

Teljes szövegű keresés

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy folytassam felszólalássorozatomat, amelynek témája azon XXI. századi programpontok, javaslatok és megoldások, amelyek a XXI. századi kihívásokra és körülményekre lehetnek megfelelő válaszok. Ennek a sorozatnak a hatodik részeként a dohányzás visszaszorítása érdekében az elektromos cigarettával összefüggésben szeretnék néhány szót szólni.
Miért is fontos e kérdéskör a XXI. századi kihívásokra adott XXI. századi válaszok keretében? A helyzet sajnos az, hogy a társadalom körében a dohányosok mértéke riasztó, ez derül ki a Statisztikai Szemlében szereplő elemzésből is. Magyarországon minden második férfi és a nők harmada érintett a nikotinfüggőségben. 2000 és 2014 között több százezer ember halt meg a dohányzás miatt hazánkban. Kitűnik az is az elemzésből, hogy a 18-30 évesek körében a dohányosok aránya nem változott 15 év alatt. És elgondolkodtató az a tény is, hogy a régió nemzetei közül, Szlovéniát leszámítva, hazánkban esett vissza a legkisebb mértékben a dohányzás miatti halálozási gyakoriság mértéke.
Figyelemre méltó a számos nemzetközi elismerést kapott, Oscar-díjra is jelölt Billion Lives, Egymilliárd élet című dokumentumfilm is, amelynek címe arra az egymilliárd életre utal, amely az Egészségügyi Világszervezet számításai szerint ebben az évszázadban idő előtt ér majd véget a dohányzás szövődményei miatt. Az Aaron Biebert által rendezett film bemutatására tavaly novemberben 12-én az Uránia Filmszínházban került sor Magyarországon, ahol a vetítést követően volt lehetőség találkozni a film rendezőjével, valamint David Goerlitz főszereplővel, aki a ’80-as években a Winston cigaretta amerikai reklámarca volt, de miután a dohányzás következtében meghalt a bátyja, leszokott a cigarettáról.
A kormány részéről az elmúlt években kétségtelenül történtek intézkedések a prevenciót és a leszokást illetően, a dohányzás visszaszorítása érdekében. Üdvözlendők a rászokás megelőzésével és a leszokás támogatásával összefüggésben történő lépések is. A dohányellátás új hazai rendszere valamelyest szintén hozzájárult a dohányzók, különösen a fiatalkorú dohányosok számának csökkenéséhez. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy e téren még mindig van felelősségünk a magyar társadalom egészsége érdekében, különösen is, ha szem előtt tartjuk: a dohányzás áldozatául évente 30 ezer magyar esik. Ennek jegyében azt gondolom, hogy bármi, ami csökkenti az elszívott cigaretták számát, és így csökkenti a halálozások, betegségek számát, közegészségügyi főnyereménynek számít. Mindezzel összefüggésben szeretnék szót ejteni az e-cigarettával kapcsolatosan is.
Magyarországon az e-cigarettát használók száma az OEP szerint hozzávetőlegesen 270 ezer fő, így azt gondolom, nem kérdés, hogy komoly társadalmi érintettsége van az ügynek. Ennek megfelelően kellő súllyal is kell fordulni hozzá. Mindenekelőtt úgy gondolom, szükséges megtennünk azt az alapvetést, amely meghatározza az e-cigarettával kapcsolatos támogatásnak az elsődleges lényegét.
Ez az alapvetés abban áll, hogy az e-cigaretta nem dohánytermék, így az e-cigarettázó személyek sem minősülnek dohányosoknak. Ezzel összefüggésben pedig a Jobbik úgy gondolja, hogy egy dohányzásról való leszokást segítő segédeszközről van szó, és így jelentős szerepet tölthet be egészségügyi téren is, természetesen a megfelelő szabályozások mentén, amelyekről részletesen korábban már többször felszólalt Szávay István képviselőtársam.
Megfontolandó, hogy mind Delon Human, az Orvosok Világszövetségének korábbi elnöke, mind Derek Yach, az Egészségügyi Világszervezet korábbi ügyvezető igazgatója, aki a WHO dohányzás-vissza-szorítási keretegyezményének elindítását vezette, az e-cigaretta mellett foglal állást. Az Eurobarometer kutatása szerint 2014-ben az Európai Unió polgárai közül körülbelül 6,1 millió ember szokott le teljesen a dohányzásról az e-cigaretta segítségével, továbbá 9 millióan voltak azok, akik az eszköznek köszönhetően csökkentették a vágottdohánytermékek fogyasztását.
A kutatás rávilágít arra is, hogy a nemdohányzók közül mindössze l,3 százalék próbálta ki az e-cigarettát, amely szám igazolja, hogy ezen eszköz segítségével a dohányzásra rászokók száma elenyésző. Sokkal inkább tehát a leszokásban segítő eszközről van szó. Érdemes figyelembe venni az elmúlt időszak talán legjelentősebb tanulmányát, az Angol Orvosok Királyi Kollégiumának munkáját, valamint egy reprezentatív Eurobarometer-elemzést, amelyből kiderül, hogy általánosságban 95 százalékkal kevésbé káros az e-cigaretta a hagyományos vágott dohányt tartalmazó társainál.
Tisztelt Országgyűlés! Nemcsak a Jobbik, de számos szakmai szervezet, például a Villanypára Egyesület és az Elektromos cigaretta Platform Polgári Egészségmegőrző Mozgalom is hangot adott mindezen álláspontoknak, akiknek ezúton is elismerés és köszönet jár. Azt gondolom összességében, hogy egészségügyi szempontból stratégiai fontosságú ügyről van szó, s mint ilyen, mindannyiunk közös ügye és érdeke, hogy az e-cigaretta minél szélesebb körben nyerjen támogatást, mint a leszokás folyamatát segítő eszköz. Bízunk benne tehát, hogy az e-cigaretta használata és forgalmazása kapcsán az elmúlt év során elindult pozitív szabályozási folyamatban hamarosan újabb lépések történnek majd. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem