KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném előrebocsátani, hogy Harrach képviselő úr indítványát támogatni fogjuk a szavazást illetően, ugyanakkor néhány keresetlen mondatot azért szeretnék szólni erről az ügyről.
Mi úgy látjuk, hogy ez a probléma megoldásának csak a prolongálását jelenti. Vitathatatlan, hogy kedvezőbb helyzetbe kerülnek azok a problémás családok, akik éppen kilakoltatásra várnának, azzal, hogy előrehozták 15 nappal és meghosszabbították egy hónappal (Harrach Péter: Kettővel.) a kilakoltatási moratóriumot. Ugyanis, ahogy képviselő úr mondta, minden év december 1-je helyett november 15-ével, illetve március 1-je helyett április 30-ával (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Ez kettő és fél hónap!) lesz a kilakoltatástól védve ez az időszak.
Ugyanakkor úgy tűnik számomra, hogy e haladék mellé további olyan intézkedéseket kellene tenni vagy lenne szükséges meghozni, ami az eladósodott családok problémáinak a végleges megoldását jelentené. Tudomásunk szerint ma is 15 ezer család vár kilakoltatásra. Ez borzasztó nagy szám, és ahogy az MNB nemrégiben publikált statisztikai adatait felidézzük, akkor abból kiderül, hogy mintegy 140 ezer olyan problémás család van ma Magyarországon, ahol a Damoklész kardja ott lebeg a fejük fölött.
A végrehajtási eljárás célja, mindannyian tudjuk, hogy a végrehajtást kérő a jogos követelését az adós vagyonából kielégíthesse. Nyilvánvaló, hogy ha valaki hitelért folyamodik, akkor ezt a hitelt vissza kell fizetni, ez nem lehet kérdéses. Ugyanakkor az emberiesség véleményem szerint megköveteli, és emellett fontos társadalmi érdek is, hogy az adósok-nak legyen lehetőségük kitörni az adósságcsapdából. Ezzel szemben az látszik, hogy a kormányzat ebben teljesen sikertelen. Említette képviselőtársam, és én is idecitálom a magáncsőd intézményét, ez teljesen működésképtelen. Képviselő úr arra hivatkozott, hogy azokban az országokban, ahol van magáncsőd intézménye vagy öncsőd intézménye - mindegy, hogy minek nevezzük -, a középmezőnyben helyezkedik el Magyarország. Véleményem szerint ez teljes kudarc, teljes kudarc a magáncsőd intézménye.
Annak idején, amikor a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója beterjesztette a törvényt, mi elmondtuk és többször fölszólaltunk ebben az ügyben, bizottsági ülésen is elmondtuk, itt a plenáris ülésen is, hogy milyen passzusokat kellene még a meglévő törvénybe betenni annak érdekében, hogy hatékonyan lehessen képviselni ezeknek a problémás családoknak az érdekeit. Sajnos ez nem került be a törvénybe, és ez meg is látszik, gyakorlatilag alig veszik igénybe ezt az intézményesített formát.
Képviselőtársam említette ezen túlmenően a Nemzeti Eszközkezelőt. Annak idején, amikor ez a jogszabály megszületett, én először egy ilyen fiktív intézménynek neveztem a Nemzeti Eszközkezelőt, hiszen hónapokig azt sem lehetett tudni, hogy léte-zik-e vagy sem, csupán egy telefonszám volt megadva, amit valaki fölvett, de soha semmilyen válaszra nem volt hajlandó, a feltett kérdésekre érdemi válaszokat nem tudtak adni.
Képviselő úr, ön is pontosan tudja, hogy jelenleg 28 ezer olyan család van, akinek a Nemzeti Eszközkezelő valamilyen segítséget nyújtott, legalábbis az Eszközkezelő honlapján ez az adat olvasható. Az a kvóta, amellyel rendelkezhet, az 35 ezer fő. Arra ne hivatkozzunk, hogy 35 ezer ember problémáját megoldja, mert a 35 ezerrel szemben a 140 ezer áll, és nem a 15 ezer kilakoltatásra váró család! Tehát azért borzasztó nagy a távolság a 35 ezer - hangsúlyozom, eddig 28 ezer családot kvázi mentettek meg; egyébiránt csak mondom önnek, hogy nem mentettek meg az égvilágon senkit, mert akik bérlőként bent maradtak a Nemzeti Eszközkezelő tulajdonában lévő lakásokban, azoknak a problémájuk ugyanúgy fönnáll, mert a csökkentett törlesztőrészletet sem tudják fizetni. Tehát hiába lett alacsonyabb a törlesztőrészletük, ezt az alacsonyabb összeget sem tudják fizetni, mert olyan problémákkal küszködnek ezek a családok. Tehát a 35 ezerrel szemben a 140 ezer áll.
A másik ügy, amelyet szeretnék megemlíteni, hogy a KDNP által kidolgozott és az Országgyűlés által elfogadott, ahogy említettem, magáncsőd intéz-mé-nye nagyon kevés segítséget nyújt. Egyáltalán nem meglepő, hogy ilyen feltételekkel, ahogy mondtam, alig veszik igénybe a magáncsőd intézményét.
Szeretném idecitálni egy képviselőtársuk véleményét. Amikor ez az indítvány idekerült a parlament elé, Soltész Miklós - akkor államtitkár, ezzel a területtel foglalkozó államtitkár - a következőket mondta: 2010 óta határozott és konkrét lépéseket tettek, hogy a mintegy 1,3 millió családot érintő adósságcsapdára válaszokat adjanak. Ezek között említette a Nemzeti Eszközkezelő felállítását, a végtörlesztést, az árfolyamgát bevezetését, a forintosítást, az ócsai lakópark kialakítását - ez maga a vicc egyébként -, a devizaalapú hitelek megszüntetését és a családi csődvédelmet. Zárójelbe tettem, hogy „ez maga a vicc”.
Ehhez képest azt gondolom, most érdemes elmondani, hogy a magáncsőd intézménye maga a csőd. A félig üres ócsai lakópark látványos kormányzati kudarc, a hihetetlen magas áron épített, kihasználatlan lakások jól szimbolizálják ennek a kormányzatnak a lakás- és szociálpolitikáját, és a végtörlesztés - ne haragudjanak, képviselőtársaim - azokon segített, akik eleve jelentős anyagi erőforrásokkal rendelkeztek. A végtörlesztési akció után, 2011 szeptemberéről van szó, szabadult csak el igazán a svájci frank árfolyama. Tehát kijelenthető, hogy a valóban adósságcsapdába esett embereket csak még mélyebbre lökték ezzel az akcióval. Az árfolyamváltozásokat egyébként nyomon lehet követni az interneten. A forintosítást pedig borzasztóan magas, 256 forintos árfolyamon hajtották végre, miközben - csak megjegyzem - 2010-ben, azt hiszem, még emlékszünk rá, 180-190 forint között mozgott a svájci frank árfolyama.
Summa summarum, az MSZP támogat minden olyan előterjesztést, ami az adósságcsapdába került emberek védelmét szolgálja. Az MSZP emellett továbbra is azon az állásponton van, hogy az adósok védelme és élethelyzetük megnyugtató rendezése kevéssé a végrehajtási szabályok módosításával, hanem sokkal inkább a magáncsőd intézményének működőképessé tételével érhető el. Erre vonatkozó-an az MSZP egy teljesen kidolgozott törvényjavaslatot nyújtott be, amit sajnos a Fidesz nemhogy támogatni nem volt hajlandó, de még a parlamenti vitáját is megakadályozta; az az adósokat sanyargató, működésképtelen törvény, amit végül a KDNP javaslatára elfogadott, pedig nem több egyszerű szem-fényvesztésnél. Ha a Fidesz-KDNP valóban segíteni akar az adósságcsapdába került magyar embereken, akkor a végrehajtási szabályok korrigálása mellett legyenek hajlandóak a magáncsőd szabályainak érdemi felülvizsgálatára, valamint a devizahitelesek ma is fennálló problémáinak megoldására.
Hangsúlyozni szeretném végezetül, hogy a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását a fenntartásaink ellenére támogatni fogjuk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem