SZILÁGYI GYÖRGY,

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY,
SZILÁGYI GYÖRGY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hát, ékes példa volt a bizottsági jelentés felolvasása Vas Imre képviselőtársam részéről, ez az egész törvényre rávetíthető.
(11.10)
Hiszen mással sem találkozunk e bizottsági jelentés elmondásánál, mint hazugságokkal, csúsztatásokkal és hasonlókkal. Vas Imre olyanokat mondott itt, ami egyszerűen abszolút szakmaiatlan is, hiszen itt autóvizsgáztatásról beszélt és hasonlókról; csak azt felejti el, tisztelt képviselőtársam, hogy ha az autón nincs vizsga, nem viszi el az állampolgár vizsgáztatni, akkor azzal a közúti közlekedésben nem közlekedhet, amíg a lakóházaknál semmiféle ilyesmi előírás nem lesz, egyszerűen vagy megrendeli valaki, vagy nem rendeli meg.
Azt is mondta, hogy önök figyelembe vették a köztársasági elnök úr visszaküldött véleményét. Hát, nagyon figyelembe vették, hiszen azt, amit kötelező volt, amit nem tudtak megkerülni, a jogtechnikai részeket valóban módosítják, a tartalmi részek közül viszont semmit. Engedjék meg, hogy felolvassam a köztársasági elnök úr levelét, mert lehet, hogy Vas Imre nem figyelt oda eléggé a bizottsági ülésen, vagy azóta sem olvasta el a köztársasági elnök úr levelét. A köztársasági elnök úr a következőket írta önöknek, hiszen önök vannak kormányon, önöknek címezte ezt a levelet:
„Az önkéntes, megrendelésen alapuló kéményseprőipari szolgáltatás - a mintegy 50 éve működő rendszerhez képest - radikális biztonsági szint csökkenést jelent, és az életveszélyes helyzetek számának jelentős növekedését eredményezheti. A nemzetközi tapasztalatok szerint a balesetek száma többszörös azon országokban, ahol az önkéntességen alapuló rendszer működik. Mindezek okán a Törvény 79-82. §-ában foglaltakkal nem értek egyet. Kérem ezért a Tisztelt Országgyűlést, hogy a Törvényt tárgyalja újra és a fentiek megfontolásával fogadja el ismét. Tisztelettel: Áder János”
Áder János nem azt mondta, amit ön, Áder János pontosan utánanézett valószínűleg ennek a dolognak… (Dr. Vas Imre felé:) Ki lehet nevetni, ön most Áder Jánost neveti ki, Vas Imre! (Dr. Vas Imre: Nem! Én önt nevetem ki.) Ön a köztársasági elnököt neveti most ki, pontosan! Ugyanezt csinálta ön az Igazságügyi bizottság ülésén, amikor dr. Bándi professzor úr elmondta önöknek a véleményét, az ombudsmanhelyettes úr mondta el, ön ugyanúgy kinevette a professzor urat, mert ön a professzor úr fölött is áll. Ön mindenki fölött áll, akár értelemben, akár tudásban, akár felelősségben.
Képviselő úr, kicsit szálljanak már le a földre! Nehogy már azt mondja, hogy ön többet tud Bándi professzor úrnál erről a kérdésről! Bándi professzor úr ugyanarra kérte önöket - az alapvető jogok biztosának helyetteséről beszélek -, ugyanarra kérte önöket. A szakmai szervezetek ugyanerre kérték önöket. Önök nagyképűen, gőgösen, ilyen fellengzősen nevetgélnek mindenkin. Maguk a nagy tudósok. Senki más önökön kívül nem ért ehhez a kérdéshez. Ugyanezt csinálták a Törvényalkotási bizottság ülésén is - önérzetesen kikérték maguknak azt, hogy én azt mondtam, hogy ha ezt a törvényt elfogadják, akkor az akár gyilkossági kísérletnek is nevezhető az egész társadalommal szemben.
De önök önérzetesen kikérték ezt maguknak, hogy vonjuk vissza ezt. Majd kíváncsi leszek, hogy akkor is ilyen önérzetesek lesznek-e, amikor - Isten ne adja, de - ennek a törvénynek a hatására halálesetek következnek be; akkor is önérzetesen oda kell menni a családtagokhoz, a hozzátartozókhoz, akiknek meghaltak a rokonaik, és önérzetesen el kell nekik mondani, hogy maguk milyen felelősségteljesen döntenek, és hogy maga nevetgél a köztársasági elnökön meg Bándi professzor úron. Akkor is oda kell menni, oda kell állni, vállalni kell a felelősséget! A való életben kellene élni.
Elmondtuk statisztikákkal, mindenki elmondta: ezt a törvényt jelen pillanatban csak önök, a Fidesz-KDNP képviselői akarják megszavazni. Az ellenzéki pártok elmondták ezzel kapcsolatosan az aggályaikat. Mint mondtam, Bándi professzor úr, aki az alapvető jogok biztosának a helyettese, elmondta a szakmai érveit. A szakmai szervezetek, a kéményseprők elmondták a szakmai érveiket ezzel kapcsolatban. A köztársasági elnök úr elmondta a szakmai érveit ezzel kapcsolatban. És önök nem veszik figyelembe, hiszen úgy gondolják, hogy önöknél van a bölcsek köve, önök az egyetlenek, akik bármit ebben a kérdésben elmondhatnak, és ha tetszik, ha nem, akkor is meg fogják ezt szavazni. És semmi másról nem szól, ön is tudja meg én is tudom, arról szól az egész, hogy önök hoztak olyan törvényeket, amely törvények, már akkor elmondtuk, 2016 júliusában, nem lesznek betarthatóak, és ugyanúgy az életvédelemmel, a vagyon megőrzésével és a biztonsággal kapcsolatosan ez egy negatív törvény lesz, önök behozták, mert azt mondták, majd a katasztrófavédelem megoldja. Rájöttek azóta, hogy akkor is igaza volt az ellenzéknek, rájöttek a másfél év alatt, hogy a katasztrófavédelem képtelen megoldani ezt a feladatot, mivel két év volt arra, hogy leellenőrizzék az összes kéményt, lehet itt statisztikákról meg arról beszélni, hogy önök leellenőrizték, ezt nem fogják tudni végrehajtani, ezért most áttolják ezt a felelősséget a lakosságra. Úgy gondolják, hogy innentől kezdve majd amikor kéménytüzek lesznek, amikor majd szén-monoxid-mérgezések lesznek, akkor nem a katasztrófavédelem lesz a felelős ezért, ezt akarják csupán elérni ezzel az egésszel.
Vas Imre Képviselőtársam! Mondok még valakit, aki ezzel nem ért egyet. Tudja, a legtöbb kémény, 2,5 millió körülbelül a fővárosban van. A fővárosnak van, úgy néz ki, egy olyan vezetője, aki attól függetlenül, hogy a Fidesz támogatásával jutott ehhez a pozícióhoz, felelősségteljesen gondolkodik. Hiszen kiadtak egy közleményt a Főkétüsszel együtt, amelyben Tarlós István és a Főkétüsz azt mondja - majd fel fogom olvasni a hozzászólásomban teljes egészében, hogy nehogy azt mondják, hogy hazudok -, hogy őt nem érdekli ez a törvény; azt mondja, hogy ez a törvény így, ahogy van, ha elfogadják, felelőtlen, és ők, ha van ilyen törvény, ha nincs ilyen törvény, akkor is a fővárosban minden egyes kéményt ellenőrizni fognak, mert ez garantálja az élet- és vagyonbiztonságot. Akkor úgy néz ki, hogy Tarlós István is olyan, aki nem ért hozzá, ki lehet őt is nevetni, Vas Imre képviselőtársam. Hiszen legyen akkor megfelelő a sor! Tehát Bándi professzor, köztársasági elnök, Tarlós István, az egész ellenzék, az egész szakma - maguk nevessenek ki nyugodtan mindenkit! Csak mondom még egyszer: önérzetesen oda kell majd menni azokhoz a családtagokhoz, akik elvesztik a rokonaikat, a szeretteiket egy kéménytűz vagy egy szén-monoxid-mérgezés esetén, és bele kell tudni nézni a szemükbe. Majd ott is nevetgéljen, Vas Imre képviselő úr! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem