HERINGES ANITA,

Teljes szövegű keresés

HERINGES ANITA,
HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Sajnálom, hogy Zsigó államtitkár úrnak el kellett mennie, hiszen ő mondta el az első körben a kormány véleményét erről a törvénymódosító javaslatról. Egyetlenegy apróságot kihagyott belőle, ami miatt nem lehet támogatni ezt a javaslatot. Számos ponton vannak benne előremutató dolgok, számos ponton vannak benne olyan kérdések, amiket módosítunk, amivel egyet is lehetne alapvetően érteni.
Csak azt az apróságot felejtette el államtitkár úr kifejteni, hogy az igaz, hogy a jelenlegi 85 forintról 114 forintra emelik 2018-tól a kilogrammonkénti termékdíjterhelést a reklámújságokon, szórólapokon, csakhogy van egy kivétel ebben a javaslatban. Mégpedig a kivételek közé, érdekes módon pont a választási év előtti évben, bekerül a következő apróság, ami azért nem olyan apróság, ha az ember jól belegondol, hogy a reklámújságokat, amennyiben nem cég, hanem közhasznú szervezet, állami, vagyis kormányzati vagy önkormányzati szerv alapfeladat ellátás körében adja ki és erről nyilatkozik, akkor nem kell fizetnie egyáltalán termékdíjat.
Jól értjük-e azt, hogy mostantól a CÖF által kiadott szórólapok, reklámhordozó papírok után nem kell termékdíjat fizetni, így adómentessé válik a választási propaganda? Azt gondolom, még akkor is, ha jóindulatúan állunk ezekhez a kérdésekhez, az elmúlt időszak kormányzati lépéseiből csak ez jöhet ki, hogy ebben benne van az, hogy a következő időszakban mindenki másnak emelkedik a termékdíja a reklámhordozó papírokon, kivéve azon szervezeteknek, amelyek vagy a kormányzathoz tartoznak, vagy az önkormányzathoz, vagy egyébként valamilyen közhasznú szervezet, például a CÖF.
Azt gondoljuk, ez nem egy elegáns lépés, nem egy korrekt lépés. És amikor tényleg lennének benne olyan lépések és olyan módosítások, amiket még támogatni lehetne, akkor miért kell belerakni egy olyan kivételt, ami miatt nincs olyan jóérzésű ember, aki támogatni tudja ezt a javaslatot? Ez borzalmas érzés, pont azért, mert tényleg legtöbben a képviselőtársaim közül látnánk benne a lehetőséget. De a kivételekkel önök olyan döntés elé kényszerítenek minket, amikor azt kell mondani, hogy jó szívvel ezt nem tudjuk támogatni.
Még akkor sem, ha az támogatható lenne, hogy a bolti eladótérben a műanyag zacskók termékdíja kilónként emelkedjen jelentős mértékben. Nyilván erre is ki kell találjuk a jó megoldásokat, mert az életszerűség azt mutatja, hogy kell legyen ott olyan zacskó, amiben az ember a péksüteményt és a zöldséget el tudja helyezni, és meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy az emberek a higiénia miatt, pontosan amiatt szépen el tudják vinni magukkal haza a termékeket. De nyilván ki kell találnunk megoldásokat arra, amit egyébként az előző napirendnél Sallai R. Benedek elmondott, hogy az előző kihelyezett bizottsági ülésünkön, ami a Tiszáról szólt, végighallgattuk az ott ülő szakemberektől, hogy nagyon nagy probléma van Magyarországon is. Hiszen a magyarországi vizekben élő halakban is nagymértékben megtalálhatók ezek a lebomló műanyag zacskók, és már nagyon-nagyon kis méretekben. De olyan károkat okoz ez a magyar természetnek, hogy az valami hihetetlen, és ők sem látják a pontos megoldásokat. Ezért mondom, hogy van olyan javaslat ebben, ami persze, hogy támogatható. Csak nem kéne belerakni olyan apróságokat, ami a következő időszak választási kampányában már megint a kormányzatnak ad egy pluszlehetőséget, és minden más demokratikus szervezettől meg elvesz lehetőségeket.
(12.40)
Mert ezt ki lehet használni, és vissza lehet élni vele, és még akkor is, ha pont olyan államtitkár úr ül most itt az asztalnál, akiről nem gondolnám, hogy visszaélne bármilyen esettel, de sok olyan ember van, akiről viszont sajnos gondolom, hogy nem jó szándékkal tesz le elénk egy ilyen javaslatot. Éppen ezért a mi frakciónk ezt a törvénymódosító javaslatot nem fogja támogatni. Fogunk benyújtani módosító indítványt, amiben pont törölni fogjuk ezt a kivételt, mert akkor legyünk igazságosak, vonatkozzon az mindenkire.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem