ZSIGÓ RÓBERT

Teljes szövegű keresés

ZSIGÓ RÓBERT
ZSIGÓ RÓBERT földművelésügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány benyújtotta a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosításáról szóló javaslatát az Országgyűlés elé. A környezetvédelmi termékdíj olyan gazdasági szabályozóeszköz, amelynek célja az erőforrásaink takarékos felhasználására történő ösztönzés, a hulladékképződés megelőzése, valamint a hulladékhasznosítási teljesítmény fokozása.
A 2015. évi és a 2016. évi környezetvédelmi termékdíj-szabályozás módosításának középpontjában a környezet védelmét célzó törekvések mellett a vállalkozói terheket csökkentő intézkedések álltak. A módosítások eredményeként több ezer gazdálkodó számára vált egyszerűbbé a kötelezettségek teljesítése. Ezt az irányt folytattuk 2017-ben is, amikor a módosítást elfogadtuk vagy elkezdtük.
Tisztelt Ház! A tervezet a környezetvédelmi célok érvényesítését szolgáló, a kötelezettek adminisztrációs és gazdasági terhének csökkentését, a hazai jogszabályokkal való összhang megteremtését, valamint a jogértelmezést segítő adminisztrációcsökkentésre irányuló rendelkezéseket foglal magában. A törvényjavaslat értelmében 2018-tól magasabb termékdíjat kell fizetni a környezetvédelmi szempontból nemkívánatos, a környezetre káros reklámhordozó papírok és műanyag zacskók után. Az intézkedés célja a fogyasztói szokások megváltoztatása és a környezetvédelem szempontjából kedvezőbb alternatív megoldások irányába terelése.
Fogyasztói társadalomban élünk, szoktuk mondani, ahol egyre erőszakosabb a marketingtevékenység, amely folyamatnak a mellékhatása a postaládák reklámújságokkal és szórólapokkal történő elárasztása. 2015-től a reklámhordozó papírok termékdíját 33 százalékkal emeltük azzal a céllal, hogy a reklámhordozó papírok felhasználásában csökkenést érjünk el.
Ugyanakkor a magasabb termékdíjtétel ellenére a postaládák továbbra is tele vannak kéretlen papíralapú reklámújságokkal, szórólapokkal. Ezek a papírok, amelyeket jelentős energia és víz felhasználásával, fák kivágása révén állítanak elő, jellemzően azonnal a szemetesben végzik, adott esetben el sem olvassák, tehát az eredeti céljukat el sem érik.
(12.20)
Folyamatosan fejlődő világunkban az információ átadására alkalmas elektronikus alternatívák száma egyre növekszik, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a papíralapú reklámozás okozta környezetterhelést fokozatosan csökkentsük, törekedve annak végső megszüntetésére. A javaslat ennek érdekében a reklámhordozó papírok termékdíját tovább emeli, bízva abban, hogy a 114 forint/kilogramm mértékű teher képes lesz megállítani a felhasználás növekedését, és csökkenteni a papírhulladék képződését.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat növeli továbbá a műanyag zacskók termékdíját is. A műanyag zacskók jelentős része a használat után azonnal hulladékká válik, egyszer sem használják fel újra. Kedvezőbb esetekben az elkülönített műanyag hulladékgyűjtőben végzi, és visszakerül az anyagkörforgásba, ugyanakkor sajnos jelentős része kerül hulladéklerakóba, vagy még rosszabb esetben közvetlenül a környezetbe. Az élet megannyi területén jelen lévő műanyagok az életünket segítik, komfortosabbá teszik, de amint hulladékká válnak, nem várt mértékű kockázatot rejtegetnek, amely veszély nemcsak ránk nézve fenyegető, hanem az utánunk következő generációkra is. A műanyag zacskók lebomlási ideje a szakértők szerint ugyanis több száz év.
Még aggasztóbb azonban az a tény, hogy drasztikus intézkedések nélkül 2050-re több műanyag hulladék lesz az óceánban, mint hal. A természetbe kikerült műanyagot egyes állatfajok tápláléknak nézve fogyasztják el, ami nemcsak az állatfajok pusztulása miatt jelent óriási kárt, hanem különösen azért, mert a műanyag hulladék bekerül a táplálékláncba, végső soron pedig az élelmiszereinkbe és az ivóvizünkbe is. A műanyagszennyezés hatásaival kapcsolatban számos kérdés azonban még ma is megválaszolatlan.
Magyarország az Európai Unió szabályozását évekkel megelőzve 2011-ben hozott intézkedéseket a műanyag zacskók számának csökkentése érdekében. 2012-ben 1800 forint/kilogramm, 2015-től pedig 1900 forint/kilogramm a műanyag bevásárló-rek-lám-táskák termékdíja. Az elért eredmények szembetűnőek. Nagyon kevés üzletben kapunk azóta ingyenes műanyag szatyrot, megközelítőleg 50 százalékkal csökkent a műanyag zacskók forgalmazása. S ezzel arányosan nőtt azon tudatos vásárlók száma is, akik többször használatos és adott esetben nem műanyagból készült bevásárlótáskát használnak. A vásárlókkal közösen tettünk tehát egy nagy lépést azért, hogy kevesebb műanyag hulladék képződjön.
A jelen javaslat az intézkedés következő állomását tartalmazza. A termékdíj szabályozásában a műanyag bevásárló-reklámtáskák elkülönülnek a hasonló vastagságú eladótéri műanyag zacskóktól, azaz azoktól a gyűjtőcsomagoktól, amelyeket az üzletekben történő megtöltésre szánnak, illetve ömlesztett élelmiszerek elsődleges csomagolására használnak. A jelen javaslat értelmében 2018. január 1-jétől az eladótéri műanyag zacskók után a jelenlegi 57 forint/kilogramm helyett a legmagasabb, 1900 forint/kilogramm díjtételt kell megfizetni. Szeretném hangsúlyozni, hogy a módosítás nem érinti azokat a nagyon vékony műanyag zacskókat, amelyeket jellemzően a zöldség, a gyümölcs és a pékáru csomagolására használnak fel. Ezeknek a nagyon vékony zacskóknak a kiváltása érdekében közösségi szinten folyamatos szakértői munka folyik az alternatív megoldások megtalálása céljából.
Tisztelt Országgyűlés! A tervezet mindemellett továbbá a környezetnek különösen nagy veszélyt jelentő, oxidatív úton aprózódó műanyag zacskók forgalmazásának visszaszorítását is célozza. Az ilyen zacskó esetében adalékanyagot adnak a hagyományos műanyaghoz. Ezen adalékanyagok jelenléte miatt a műanyag idővel kis részecskékre hullik szét, amelyek megmaradnak a környezetben, biológiailag nem bomlanak le, és az aprózódás az összegyűjtést is lehetetlenné teszi. Az aprózódás következtében megnő a műanyag táplálékláncba történő bekerülésének a kockázata is. Mindezek okán száműzni kívánjuk ezt a terméket, ezért függetlenül attól, hogy milyen méretűek, e javaslat az oxidatív úton aprózódó műanyag zacskókat kilogrammonként szintén a legmagasabb, 1900 forintos termékdíjjal terheli.
Tisztelt Ház! Az elmúlt száz évben a közlekedés mindennapjaink részévé vált, és a mobilitás iránti növekvő igényekre válaszul a közlekedési eszközök óriási mértékű változáson mentek keresztül, illetve a gépjárművek száma is ugrásszerűen megnőtt. A folyamat sajnálatos velejárója a légszennyező anyagok kibocsátásának növekedése, amely nemcsak a környezetre, hanem az emberi egészségre is hatással van. A kormány az e-mobilitás támogatásával határozott lépéseket tesz abba az irányba, hogy a gépjárművek fejlesztésénél a funkcionális és kényelmi elemeken túl kiemelt szerepet kapjanak a környezetvédelmi szempontok is. Az ország elektromos autózással kapcsolatban kitűzött céljait támogatva a tisztán elektromos autók után 50 százalékkal, a hibrid autók után pedig 30 százalékkal kevesebb termékdíjat kell megfizetni 2018-tól.
Tisztelt Országgyűlés! A törvénymódosító javaslat a környezet szennyezését megelőző intézkedéseken túl a vállalkozók terheinek a csökkentését is elősegíti. A fém italosdobozokat érintő intézkedés enyhíti az adminisztrációs terhet, továbbá az érintett gazdálkodók által fizetendő díjtétel kevesebb, mint az ötödére csökken. A 2016. évi adatok alapján több mint száz vállalkozást érint kedvezően e módosító rendelkezés. A termékdíjköteles termékek jelenleg a 2010. január 1-jén hatályos vámtarifaszámok alapján azonosíthatók. A gazdálkodók által alkalmazott könyvelőprogramok a vámtarifaszámok tekintetében egy időben jellemzően egy időállapot kezelésére alkalmasak. Ennek okán a jogszabályi megfelelés többszintű nyilvántartás vezetésével biztosítható. A nyilvántartási kötelezettség adónemenkénti egységesítése céljából a termékdíj-szabályozás áttér a tárgyév január 1-jén hatályos áruszabályozási szabályok alkalmazására, amely intézkedés további egyszerűsítést jelent a kötelezetteknek a nyilvántartás-vezetés során.
Több mint 2 ezer gazdálkodó pénzügyi terhét mérsékli az a rendelkezés, amely csökkenti az egyes elektromos elektronikai berendezések termékdíját. Jelenleg a szórakoztató elektronikai cikkek és az adagoló automaták esetében 114 forint/kilogramm, a rádiótelefon-készülékek esetében 304 forint/kilogramm az alkalmazandó díjtétel, az összes többi termékdíjköteles elektromos és elektronikai berendezés esetében 57 forint/kilogramm. 2018-tól egységesen valamennyi elektromos, elektronikai berendezés esetén a termékkörben legalacsonyabb díjtételt kell alkalmazni.
Tisztelt Ház! A termékdíjtörvény éves felülvizsgálata során minden esetben figyelemmel vagyunk a felmerült jogértelmezési kérdésekre is. A módosító javaslat a kötelezettek és a kötelezettségek pontos lehatárolásának elősegítése és az ellenőrzési feltételek biztosítása érdekében tisztázza a reklámhordozó papír, az irodai papír és az elkülönített hulladék gyűjtésére szolgáló zsák termékkörök meghatározását, illetve a kapcsolódó rendelkezéseket. A módosítás által továbbá egyértelművé válik, hogy jogutódlás esetén szükséges a termékdíj-kötelezettség átvállalására irányuló új szerződések megkötése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé történő bejelentése.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében elmondható, hogy az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat az ország környezetvédelmi érdekeit szolgálja, a gazdasági és adminisztrációs terhek csökkentésével támogatja a vállalkozások mindennapjait, továbbá egyszerűsíti a jogértelmezést és a jogalkalmazást is.
Kérem, hogy az elmondott indokok alapján az Országgyűlés vitassa meg és lehetőség szerint fogadja el a javaslatunkat. Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(12.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem