DR. SZÉKELY LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉKELY LÁSZLÓ,
DR. SZÉKELY LÁSZLÓ, az alapvető jogok biztosa, a napirendi pont előadója: Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy mint azt az előző években is megszokhatták, szóbeli kiegészítést fűzhetek a hivatalunk által készített jelentéshez.
Nekem nagyon fontos, és örülök neki, hogy az elmúlt évek tapasztalatai megerősítettek abban, hogy az Országgyűlésnek is fontos az, hogy egy párbeszéd folyjon arról a jelentésről, ami egy-egy adott évben tulajdonképpen Magyarország emberi jogi térképe.
Nagyon magányos műfaj ombudsmannak lenni. Nagyon ritka az a fajta reflexió, ami a hivatal működésével lenne kapcsolatos. Mi nagyon szoros kapcsolatban állunk és az adott ügyek kapcsán szakmai eszmecserét folytatunk a jelentéseink címzettjeivel, de nyilvánvalóan ők nem érzik magukat kompetensnek abban, hogy magának a hivatalnak a működését véleményezzék. Nekünk tehát azért fontos mindaz a reflexió, ami az Igazságügyi bizottságban, illetve itt, az Országgyűlés plenáris ülésén elhangzik, mert fontos visszajelzés arra nézve, hogy amit teszünk, az jó, helyes, jó irányba megyünk-e.
Nem fogom igénybe venni a félórás időkeretet, csak néhány számot szeretnék önöknek elmondani a hivatal működésével kapcsolatban, ami a 2016-os működést illeti. 8399 beadvány érkezett a hivatalunkhoz, ami egy imponáló szám; egyébként stabil, tehát itt nincs szignifikáns eltérés az előző évekhez képest. Ez azért imponáló, mert azt mutatja, hogy a hivatal társadalmi presztízse, elismertsége meglehetősen magas. Tehát van bizalom a hivatal irányába.
Ebből a 8399 ügyből 7426-ot sikerült befejeznünk; nevezzük áthozatalnak az előző évről, ez a szám csökken. Ez azzal függ össze, hogy az elmúlt évben már a költségvetés többletforrást biztosított a hivatal számára, amire azért volt szükség, mert 2014-től folyamatosan nőttek a ránk bízott feladatok. A legköltségesebb új funkciónk a nemzeti megelőző mechanizmus működtetése, ami a kínzás elleni ENSZ-egyezmény, OPCAT, tehát kiegészítő jegyzőkönyvének az elfogadásából következett, és ahol magát az ombudsmant nevezte ki a nemzeti megelőző mechanizmus lefolytatáshoz. Mint tudják, ezt azt jelenti, hogy az ország összes fogvatartási helyén váratlanul be nem jelentett módon meg kell jelenniük a munkatársaimnak, és ott egy teljes átvilágítást folytatni, végezni azzal kapcsolatban, hogy nem történik-e embertelen, megalázó bánásmód az ott fogva tartottakkal. Egyébként négyezer ilyen hely van Magyarországon, tehát egy igen magas szám.
Tehát befejeztünk 7426 ügyet. Ezek az ügyek nagyjából 92 ügycsoportba oszthatók, de nyilvánvalóan ezt most nem fogom felsorolni. Végül is tíz fő ügyfajta, -csoport rajzolódik ki előttünk, ha ezeket megnézzük. Történt egy érdekes változás itt az ügyösszetételben. Kaptunk 2640 beadványt menekültügyben. Rögtön hozzá kell tennem, hogy ez azért valójában csak látszólagos, mert az Amnesty International nemzetközi szervezet egy, az érdeklődők számára biztosított felületen egyetlen gombnyomással lehetővé tette, hogy menekültügyben az ombudsmanhoz forduljon az érdeklődő, és azt kérték ezek a beadványok, hogy az ombudsman vizsgálja felül a 2015. szeptember 16-ától bevezetett határvédelmi rendszert. Ebből összesen öt darab volt magyar beadvány, az összes többi külföldről érkezett. Természetesen feldolgoztuk vagy folyamatosan dolgozzuk fel és megválaszoljuk ezeket a beadványokat is.
Ha megnézzük az érdemi ügyek összetételét, akkor azt láthatjuk, hogy 726 olyan beadvány volt, amely szociális, munkaügyi, oktatási vagy egészségügy kérdésekkel, problémákkal fordult hozzánk; 711 olyan, amelyben polgári jogi üggyel, nyugdíjjal, egészségbiztosítással vagy végrehajtással kapcsolatos kifogását terjesztette elő a beadványozó. Stabil szám évek óta, a tavalyi évben a büntetés-végrehajtással vagy a rendőrség működésével kapcsolatos beadványok, ezekből összesen 688 volt az elmúlt évben. Volt nekünk 439 jogszabály-véleményezésünk, illetve jogszabályok alkotmányossági kritikájával kapcsolatos, hozzánk intézett kérés. A közérdekű bejelentés évről évre nő, most már 367 esetnél tartunk. Itt arról van szó, hogy a közérdekű bejelentő, ha megítélése szerint az arra jogosított, illetve kötelezett szerv nem megfelelően vizsgálta ki a közérdekű bejelentését, akkor hozzánk fordulhat panasszal, és mi megpróbáljuk rákényszeríteni, rászorítani az érintettet, hogy ezt megtegye. Gyerekjogi, családjogi ügyek, gyámügyek és a gondnoksággal kapcsolatos problémák 336 ügyben voltak nálunk képviselve, végül pedig a pénzintézeti adó-, illetve illetékügyek 227-es esetszámmal fordultak elő.
Nem untatom önöket ezzel a statisztikával a továbbiakban, egy nagyon fontos mutatót azonban hadd tárjak önök elé: mi 520 ajánlást tettünk a 2016-os évben, és ebből 382 esetben a címzett elfogadta. Összesen 41 esetben utasította vissza a címzett. Elnézést, ez olyan kilenctizedes arány, ami egy nagyon imponáló szám, ha belegondolnak. Az igaz, hogy 97 olyan ügyünk van, amiben még folyik az utólagos kommunikáció, tehát ott még nem lehet tudni a címzett álláspontját, de ha azt nézzük, hogy 382 esetben elfogadták, és csak 41-ben utasították vissza, akkor azt kell mondanom, hogy ez a hivatal egész elfogadhatóan működik, és még az érintettek számára is méltányolandó szempontokat vetettek fel azok a jelentések, amelyekben ajánlást fogalmaztunk meg.
(9.10)
Összességében azt kell mondanom - és ezzel zárom is szavaimat -, hogy egy átlagos év volt 2016. Szignifikáns, lényeges eltérések más évek trendjeihez képest nem mutathatók ki. Az, amit én tavaly is mondtam - és ezt most meg fogom ismételni -, az alapvető jogok biztosának, túl azon, hogy a nép ügyvédje kell legyen, ami természetes, szerintem a jogrendszer fejlesztése szempontjából a legfontosabb funkciója az a folyamatos finomhangolása a jogszabályoknak, tehát egymáshoz simítása, harmóniát teremteni az eltérő szempontú jogszabályok között. Ugyanis a hozzánk érkező panaszok jelentős részben mindig erre mutatnak rá.
Ha tehát valahol diszfunkció, diszkrepancia, összhanghiány mutatkozna, akkor azok a beadványok pillanatok alatt nálunk vannak, és kiderül, hogy a jogalkotó valahol valamit elrontott. Ezeknek a kijavítása, alapvetően ez tűnik számomra úgy, hogy az egyik legfontosabb, folyamatosan jelentkező igény és egy olyan funkció, amit az ombudsmannak be kell tölteni.
Nagyon szeretném megköszönni a megtisztelő figyelmüket, és tényleg nem fogom kihasználni a 30 perces időkeretet. Sokkal inkább abban vagyok érdekelt, hogy ha vannak felvetések, akkor a végén megválaszoljam mindazokat az észrevételeket vagy kritikákat, amiket önök megfogalmaznak az én, illetve a hivatalom működésével kapcsolatban. Úgyhogy nagyon köszönöm a figyelmüket. Várom a felvetéseket. (Taps.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem