FARKAS GERGELY

Teljes szövegű keresés

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy folytassam felszólalássorozatomat a XXI. századi kihívások kapcsán. Ennek a sorozatnak a keretében szeretném bemutatni az Országgyűlésnek és a közvéleménynek a Jobbik azon külön programját, amellyel felkészülten, kormányzásra készen szembenézünk azokkal a kihívásokkal, amelyeket a XXI. századi gyors és folyamatos változások hoznak magukkal. Határozott álláspontunk az, hogy politikai értelemben még nem léptünk át a XXI. századba, pedig itt az ideje, hogy az ország megfeleljen a jelenkori technológiai, digitális fejlődésnek, sőt ezeket kihasználva a maga javára fordítsa őket.
Az első rész alkalmával legutóbb az okoseszközök iskolában való még hatékonyabb bevonására hívtam fel az önök figyelmét, ugyanis egy XXI. századi minőségi oktatás révén újra a világ élvonalába emelkedhetnénk.
A XXI. századi kihívásokra adott XXI. századi válaszok jegyében ezúttal az elektronikus választási rendszer megteremtéséről szeretnék szót ejteni. Azt gondolom, hogy ha valami időszerű és szükséges, akkor az e-szavazás bevezetése, amely a Jobbik néppárti kormányzásának egyik pillére lesz. Mi minden magyar állampolgár számára lehetővé tesszük az elektronikus szavazás módját, legyen akár külföldön élő határon túli vagy épp csonka országi.
Felmerül a kérdés, hogy miért is időszerű és miért is szükséges az e-szavazás. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy mindenekelőtt azért, mert nem mindegy az, hogy a magyar kormány mit üzen a külföldön élő magyaroknak. Két opció van: az egyik, hogy számítunk rájuk az ország építésében, és biztosítjuk a politikai életbe való beleszólás lehetőségét számukra; a Jobbik ezt az álláspontot képviseli. A másik, amit sajnos jelenleg az Orbán-kormány képvisel: lemondott a kivándoroltakról, a külföldön tartózkodókról, és gyakorlatilag megfosztja őket szavazati joguktól. Ugyanis jelenleg, mint ismert, a levélben való szavazás joga csak azokat illeti meg, akiknek nincsen magyarországi lakcímük. Akik viszont rendelkeznek ezzel, nem szavazhatnak levélben, és sokaknak munkahelyi, anyagi vagy távolsági okok miatt esélyük sincs arra, hogy részt vegyenek a választásokon. Hiába nyújtottunk be határozati javaslatot ennek orvoslására, hiába, a kormánypártiak leszavazták.
Mégis milyen üzenet ez? Ezzel a Fidesz lényegében lemondott a külföldre vándorolt több százezer honfitársunkról, és azt üzeni, hogy nem fontosak számunkra.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kivándoroltak mellett ugyanilyen fontos és szükséges volna az e-szavazás lehetősége azok számára is, akik itthon élnek. Mindamellett, hogy igazságot teremtenénk a választási rendszerben az e-szavazás révén, számos előnyt is hozhat magával ez az új rendszer. Az e-szavazás bevezetésével ugyanis feloldhatóak lennének a levélben való szavazás által jelentkező anomáliák és problémák, a választások lebonyolítása jóval költséghatékonyabb, gyorsabb, pontosabb, kényelmesebb lenne a jelenlegi papíralapú formához képest. Mindemellett növelné a szavazási hajlandóságot, különösen a fiatalok körében, akik körében sajnos gyakran a passzivitás mutatkozik, és ezáltal, hogyha sikerülne erősíteni bennük az aktivitást, akkor a demokratikus berendezkedést is elő tudnánk segíteni.
Felmerülhet a kérdés: miért nem érdeke ez a Fidesznek? Azt gondolom, hogy időszerű és szükséges az e-szavazás feltételeinek megteremtése, és nem kérdés, hogy a technológiai fejlődés abba az irányba mutat, hogy a választások elektronikus úton is lebonyolíthatóak legyenek. Erre példaként jár előttünk Észtország, amely a világban elsőként 2007-ben vezette be az e-szavazás lehetőségét a parlamenti választásokon.
Néhányunkban felmerülhet az e-szavazás kapcsán a bizalmatlanság és a kétely a megbízhatóság és az anonimitás kapcsán. Azt gondolom, elsőre talán ezek lehetnek jogosak, felelősek és észszerűek ezek a kételyek, azonban a rendszer megbízhatóságát és biztonságát mutatja az is, hogy 2009-ben Észtországban az európai parlamenti választások lebonyolítását az Európai Unió is engedélyezte az internetes szavazási rendszer bevonásával, és már 5,4 százaléknyian éltek is ezzel a lehetőséggel akkor. Azóta pedig egyre több országban vezették be, illetve gondolkodnak ennek a rendszernek a bevezetésén.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jól látható az, hogy valójában az egész nemzet számára, függetlenül attól, hogy határon innen vagy túl él, előnyökkel járna az elektronikus szavazási rendszer lehetősége. Végső soron pedig a demokratikus elköteleződést, a közéleti aktivitást erősítené, ami szintén megkérdőjelezhetetlenül pozitív hozadéka lenne ennek az új rendszernek. Ha valami, akkor ez a kérdés nem pártpolitikai ügy tehát, hanem össznemzeti kérdés. Ennek alapján fogja a Jobbik kormányon remélhetőleg minél előbb bevezetni ezt a lehetőséget, és bízunk benne, hogy ezáltal növekedni fog a választási hajlandóság, és mindenki számára előnyökkel fog járni ez az új rendszer. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem