CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Örülök, hogy szeretné megválaszolni a kérdésére adandó választ helyettem, de ha lehet, nem azt a választ adom, amit ön az előbb elmondott, hanem kicsit mást. Legfőképpen azért, mert szeretném jelezni önnek, hogy a biztos információk hiányában a spekuláció alkalmas a pánikkeltésre. Kérem, tartózkodjon az ilyen jellegű információ közlésétől, mivel semmilyen konkrét tervet, intézkedést nem ismerünk a francia fél részéről, amely veszélyeztetné a gyár működését. Tehát, kérem, mérlegelje, hogy mit mond, ugyanis a szavaknak, főként a parlamentben elhangzott szavaknak komoly súlya van.
De hogy mekkora súlya van ezeknek a szavaknak, hadd idézzek egy-két gondolatot az önök egyik 2011-es, majd 2014-es választási programjából. A 2011-es választási program multinacionális cégek „túlzott jelenlétéről” értekezett. Aztán a 2014-es választási programban azt írták - idézem -: „A multik magyarországi tevékenysége számos egyéb járulékos kárt is okozott.” Egy másik idézet így szól: „A multinacionális tőke szabad mozgására épülő globális kapitalizmus modellje megbukott.” Ezek szerint, ha önökön múlna az Opel gyár létesítése, bővítése vagy megtartása, ha az önök kezében lenne a hatalom, amiért annyira remegnek, akkor lehet, hogy az Opel gyárat önök megszüntetnék kormányzati intézkedésekkel? (Bana Tibor: Miket beszélsz?)
Azt kérem önöktől, miután az az utolsó információ, hogy a cégnek egyébként a következő évre is stabil a megrendelésállománya, hogy ne keltsenek pánikot, ne mondjanak olyat, aminek semmiféle valós alapja nincs. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem