DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A DreamJobs állásközvetítő portál friss kutatása szerint a magyar munkavállalók közül 1 millió 300 ezer fő szívesen elhagyná az országot egy jobb munkalehetőség érdekében. Ez döbbenetesen nagy szám. Kiváltképp súlyos, hogy már most több mint 600 ezer, más források szerint 800 ezer magyar él nyugati uniós tagországokban, s minden hatodik gyermek, magyar gyermek immár külföldön, ezen országokban születik.
Kiemelkedően érinti az elvándorlás szűkebb pátriámat, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, ahol az országban a legalacsonyabbak a bérek, s legnagyobb a munkanélküliség. Elsősorban a fiatal, 18-29 év közöttiek távoznának ismét tömegesen külföldre, legfőbb oknak pedig az alacsony fizetést és a rossz munkakörülményeket nevezték meg, de hiányolják idehaza a fejlődési lehetőséget és rugalmas munkaidőt is. Ez a példátlan mértékű kivándorlás az elmúlt 27 évi kormánypártok, köztük elsődlegesen a jelenlegi kormánypárt felelőssége. Emlékezzünk például a tavasszal nagy vihart kavart, a Fidesznek a munka törvénykönyvét célzó javaslatára, amely rabszolgatörvény néven híresült el, s bár az országos ellenállás miatt visszavonásra került, egyértelműen megmutatta a jelenlegi kormánypárt hozzáállását a magyar munkavállalókhoz, mely a kiszolgáltatottságra és az alacsony munkabérekre helyezi hazánk versenyképességét.
A Jobbik ezzel szemben az élhető országban és a versenyképes bérekben hisz, s abban, hogy a struccpolitika helyett végre megoldást kell keresni a béreket érintő hatalmas problémákra. Ezért is hívtuk életre a béruniós kezdeményezést, amely hathatós ellenszere lehet az elvándorlásnak, illetve az abból fakadó össznemzeti katasztrófának. Egy valódi nemzeti kormány bizonyosan beállna egy ilyen kezdeményezés mögé, azonban nem ez történt.
Így kérdezem: komolyan veszi-e a Fidesz-KDNP a Nyugat- és Kelet-európa bérei közötti anomáliát, a tömeges elvándorlás tényét és a fenyegető társadalmi katasztrófát? Ha igen, miért nem támogatja az ellenszerül szolgáló béruniót?
Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem