DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, ön úgy fogalmazott, hogy a munkához való hozzáférés alapvető jog, ha jól idézem fel. Ezzel egyébként egyet is értünk, és ezért is csodálkozom azon, hogy miért felejtette ki a felszólalásából az alapvető tényeket, például azt, hogy miközben 2010-ben a kormány egymillió új munkahelyet ígért, 700 ezer új munkahely már létre is jött Magyarországon, és az ön sugalmazásával ellentétben ezen új munkahelyek többsége a piaci szférában jött létre. Szeretném önt emlékeztetni arra, hogy 2010-ben több mint 12 százalék volt a munkanélküliség, ezt sikerült letornászni 5 százalék alá, valamivel 4 százalék fölé, és abban azért, remélem, egyetértünk, hogy mégiscsak az a legfontosabb, hogy mindenkinek legyen munkája, aki ebben az országban szeretne dolgozni. Önök ezt nem tudták biztosítani, önök nem tudták garantálni.
(11.20)
Azt is elnagyolta ön, hogy azon túl, hogy fontos, hogy mindenkinek legyen munkája, az is nagyon fontos, hogy meg is érje dolgozni. Ezért is szeretném önt is emlékeztetni arra, hogy Magyarországon az elmúlt egy évben több mint 10 százalékkal nőttek az átlagos bérek. Az önök időszakában a nettó minimálbér - a minimálbéreket is említette - reálértéke mindössze egyetlen százalékkal emelkedett, ezzel szemben a polgári kormányzás évében, minden évben érdemben emelkedett a minimálbér összege. A 2010-es 89 ezer forint helyett a szakmunkás-minimálbér 2018-ra eléri majd a 180 ezer forintot. A minimálbérnél ez az arány a 73 ezer forintos szint helyett 2018-ra eléri a 138 ezer forintot. Ezek olyan alapvető tények, amelyeket sajnálom, hogy nem említett. Most az MSZP adóemelési terveiről már ne is beszéljünk. (Gúr Nándor: Az nektek van!) Ha az MSZP lenne kormányon, akkor magas lenne a munkanélküliség, változatlanul magasabbak lennének az adók és következésképp alacsonyabbak a bérek. Arról már ne is beszéljünk, hogy amikor önök kormányoztak, több százezer köztisztviselőt tettek az utcára. Ennyit erről a kérdésről.
De mivel itt vagyunk, szeretnék még egy dologra reagálni. Elég érdekes az, hogy a múlt héten megbukott a miniszterelnök-jelöltjük, és egyetlenegy szóval sem említette most, miközben azért joggal várnánk el, hogy erről tájékoztatást nyújtsanak. Mindenesetre az MSZP tartott egy elnökségi ülést a hét végén - pontosabban: választmányi ülést -, ahol, ha jól értjük, arról döntöttek, hogy nem fognak saját jelöltet állítani a 2018-as választáson. Ez azt jelenti, hogy újra letették a fegyvert Gyurcsány Ferenc előtt, méghozzá feltétel nélkül. Szóval, ha egy szóval kellene összefoglalnunk, hogy az elmúlt egy hétben mi történt, akkor csak annyit mondanánk, hogy Gyurcsány Ferenc a Házban. Nem csak a levegőbe beszélünk, amikor ezt mondjuk, mert Horváth Csaba, az önök budapesti vezetője is arra utalt, hogy a 2018-as választás tétje az, hogy Orbán vagy Gyurcsány. Hosszú idő után ez az első dolog, amiben egyet tudunk érteni az MSZP-vel.
Ha valaki kicsit is fülelt és megnézte a tévéinterjúkat, akkor érdekes dolgokat hallhatott. Most már újra Gyurcsány Ferencnél húz sorszámot többek között Molnár Gyula, Juhász Péter és Karácsony Gergely is, és az őszödi Pinokkió arra is nyíltan utalt, hogy az LMP-vel is egyeztetésben van, azt mondta, hogy 10-15 helyen lehet megállapodás. Szóval, a komplett baloldal Gyurcsány Ferenc lábai előtt hever. Gyakran szokták mondani, hogy a foci olyan játék, amit huszonketten játszanak, aztán a végén majd a németek nyernek.
Egy kicsit átfordítva ezt azt is mondhatjuk, hogy a baloldali politika olyan bábjáték, ahol bár sok önállónak tűnő szereplő van a szemünk előtt, de a történet végén mindig Gyurcsány Ferenc húzogatja a szálakat. Most is ezt látjuk. Ha kicsit jobban belegondolunk, akkor ez nagyon-nagyon szomorú, mert mégiscsak ott tart a baloldal 2017-ben, több mint tíz évvel az őszödi beszéd után, ezernyi pártszakadás után újra azért az emberért kiáltanak, aki a csillagokat lehazudta volna az égről, azért, aki békésen tüntető állampolgárokra lőtt, és aki ha nem bukik meg időben, teljesen lenullázta volna Magyarország gazdaságát.
Tisztelt Ház! Lehet, hogy a baloldal semmit nem tanul és semmit nem felejt, de mi már nagyon szeretnénk felejteni ezt a kudarcos baloldali időszakot, és mindent meg fogunk tenni azért, nehogy véletlenül visszajöjjön.
Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem