Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik képviselői nem csak kampányidőszakban teszik tiszteletüket az utcán, azon kívül is. Ezekben a hetekben is egy utcafórum-sorozatot folytatok Óbuda-Békásmegyeren, azon a területen, amit jobban ismerek, ahol élek évtizedek óta, és ezt teszik képviselőtársaink országszerte.
Javasolnám ugyanezt a Fidesz-KDNP képviselőinek is, tehát a fogadóórák biztonságos irodai homályából mozduljanak ki azokra a forgalmas helyekre, ahol bizony rengeteg életszerű, életszagú történettel lehet találkozni, nagyon sok tragikussal is mindezek között.
(15.00)
Az utolsó ilyen utcafórum-alkalom során Kerékgyártó Katalin és pár devizás érdekvédő tisztelt meg a bizalmával. Rendszeresen szoktunk beszélgetni, de mindig, újra és újra mellbe vágják az embert azok a történetek, amelyeket közvetlenül a kilakoltatási eseményekről hoznak, amelyeket a végrehajtói visszaélések kapcsán hoznak. Nem lehet elszigetelt jelenségként kezelni ezeket, hiszen mintegy 900 ezer honfitársunk áll valamifajta végrehajtási eljárás alatt, tehát ennyi a folyamatban lévő eljárások száma, és ezek jelentős része értelemszerűen banki ügyekből, banki ügyletekből adódik. Önmagában az, hogy közvetlenül ez minden tizedik embert érint, még megfejelődik azzal, hogy közvetett módon mindannyiunk családjában szinte, vagy minden második családban előfordul hasonló esemény által érintett személy, de az a kilakoltatási hullám és az a kormányzati érzéketlenség, ami ezt az eseménysorozatot követi, egészen elképesztő.
Nem is tudom, hogy egy miniszter vagy egy kormánytag hogyan képes nyugodtan álomra hajtani a fejét, mert az az egyébként visszataszító esemény és jelenségsorozat is előfordult, hogy a Bajnai-időszakban, tehát egy gazdasági vészkorszakban nem került sor ennyi kilakoltatásra és ilyen végrehajtói kegyetlenségre, mint most, napjainkban. Csak az elmúlt két hét „terméséből” csemegéztek azok a devizások, akik a standunknál megtiszteltek bennünket: kéthetes pici babával és 18 hónapos kisgyerekkel tettek ki egy családot a fővárosban, szintén kétgyerekes családot lakoltattak ki a XI. kerületben, a múlt héten Csömörön tettek ki az otthonából egy családot, hétfőn pedig Pécsen lesz egy olyan kilakoltatás, ahol egy anyukáról és beteg gyermekéről van szó.
Mindez tökéletesen bizonyítja számomra, hogy az a társadalmi védőháló, ami még azért nyomokban megvolt az utóbbi egy-két évtizedben, lényegében semmivé foszlott, és előállt az az elképesztő helyzet, hogy egy-egy hiba vagy akár hiba elkövetése nélkül is bármely magyar család kerülhet hasonló helyzetbe. Ez önmagában katasztrófa, ez egy nagyon nehezen kezelhető helyzet, de az igazi katasztrófa akkor következik be, amikor itt a kormányzat képviselői azt mondják, hogy ők ezt a problémát megoldották, azt mondják, hogy megmentették az érintett embereket, kiplakátolják óriásplakátokra - akkor még ez nem volt egy tiltott vagy tiltandó forma -, hogy elszámoltatják a bankokat.
Ezzel szemben az a helyzet, hogy az egész rendszer úgy lett finomhangolva, olajozva, hogy mindenben a végrehajtónak, a kereskedelmi banknak kedvez, és tulajdonképpen alig valamiben a családnak. Még most is hozzák hozzánk azokat a bírósági döntéseket, azokat az innen érkező híreket, amelyek értelmében 3 millió forint munkadíjat ítéltek meg bankjogásznak hasonló esetben.
Tehát milliós bankjogászi illetmények röpködnek, miközben a családokat adott esetben egy ötmilliós tartozásért dupla behajtással, 33 milliós tartozással vegzálják. Ez egy állítólagos tartozás, nyilvánvaló, hogy ezt mi soha nem fogjuk valósként elismerni, de a jelenlegi kormány helybenhagyta azt a rendszert, amelynek értelmében ezt meg lehet csinálni Magyarországon, és még mindig jóval százezer fölött van azoknak a száma, akik legalább 90 napos elmaradással bírnak, tehát bizony a bárd ott lóg a fejük fölött.
Neogrády Dezső, az egyik szintén devizahitelezés által érintett polgár küldte el számunkra, igen, azt a hasonlatot, amely egyébként teljesen képszerű, hogy ha valaki egy hűtőt vásárol, bármelyik képviselő, és az áramütést okoz a családban, vajon az eladó tartozik-e a kártérítéssel, vagy pedig azt mondják, hogy senkinek nem tartottak pisztolyt a fejéhez, hogy vegyen hűtőszekrényt.
A helyzet az, hogy ez a kép tökéletesen jellemzi a kormányzati hozzáállást is. Még most, az utóbbi egy-két hétben is államtitkári, miniszteri szinten kaptam olyan választ, hogy nem tartottak pisztolyt ezen emberek fejéhez. Való igaz, nem, de arról sem szóltak nekik, hogy milyen undorító összejátszás valósul meg Magyarország kormányai - és nemcsak a mostani, hanem az előzőek -, illetve a kereskedelmi bankok között, hogy hogyan hagyják helyben ezeket a fogyasztóvédelmi visszaéléseket és hiányosságokat, és hogyan teszik ki több százezer honfitársunkat annak, hogy úgy kell álomra hajtaniuk a fejüket, hogy dolgozó emberekből lehet, hogy szociális transzferre szoruló segélyezettek, hajléktalanok lesznek, akik elveszítik családtagjaikat, elveszítik a jövőbe vetett hitüket.
Egy tisztességes kormány ezt nem hagyhatja, nem hagyná szó nélkül. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem