SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány a napokban bejelentette, hogy az Orbán-kabinet 2020-ig 1500 milliárd forintot költ vasútfejlesztésre, csak azt felejtették el hozzátenni, hogy az említett összeg kétharmadát egyetlen projektre, a köznyelvben kínai vasútnak nevezett Budapest-Belgrád vasútvonal kínai hitelből, kínai cégek részvételével történő felújítására költik. Ez lesz az Európába vezető új selyemút, a kínai áruk ideszállításának legfontosabb útvonala, amely azonban szerintünk inkább hátrány, mint előny.
A kínai iparcikkek dömpingje már tönkretette az európai, illetve a magyar könnyűipart és kiskereskedelmet, a magyar gazdaságnak aligha van szüksége a munkaügyi és környezetvédelmi normák megkerülésével gyártott távol-keleti áruk újabb hullámaira. A magyar cégek semmilyen szerephez nem jutnak a kivitelezésben, ránk csupán a hitel visszafizetésének terhe hárul. Immár az Európai Bizottság is vizsgálja az érthetetlen üzletet, mert önök már megint az uniós szabályok megkerülésével kívánnak EU-n kívüli szereplőket becsempészni az európai piacra.
Biztosra vesszük, hogy a kormány már elkészítette azt az előzetes hatásvizsgálatot, amelyet a hatályos jogalkotási törvény kötelezővé tesz. Kérem, hogy az említett tanulmányból vagy más forrásból származó adatokkal szíveskedjék alátámasztani, hogy milyen gazdasági érdeket szolgál a szóban forgó vasútépítés.
Mennyibe kerül az adófizetők számára? Hogyan és mennyi idő alatt fog megtérülni? És mi az oka, hogy az egyik legnagyobb volumenű magyar beruházást már megint külföldi cégeknek kívánják átjátszani? Várom megtisztelő válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem