DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Csenger térségét az M3-as autópályával összekötő M49-es gyorsforgalmi út hálózati szerepe megkérdőjelezhetetlen, ezt korábbi kérdésére is már elmondtuk és most is szeretném megerősíteni. Éppen ennek megfelelően ennek megvalósítása a terveinkben eddig is szerepelt és a jövőben is szerepelni fog. Ezt a szándékot erősítette meg az ön által is idézett miniszterelnöki nyilatkozat. Kérem, nyugtassa meg a szabolcsiakat: Magyarország miniszterelnökét ma nem Gyurcsány Ferencnek, hanem Orbán Viktornak hívják. Kérem, hogy az ígéretet ennek megfelelően kezeljék.
Egyébként a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megkezdte a gyorsforgalmi út előkészítési, tervezési munkáit, a megvalósíthatósági tanulmány, a környezeti hatástanulmány elkészült, amelyre a hatóság környezetvédelmi engedélyt bocsátott ki a 491-es számú főútig tartó szakaszig.
(12.50)
Azt azonban, képviselő úr, ön is pontosan tudja, hogy a határmetszési ponthoz a román fél hozzájárulása kell. Nem akarok rossz számot mondani, a saját emlékezetem szerint legalább négy-öt éve folyik a román-magyar határ menti vegyes bizottságban ennek a határmetszéspontnak a kialakítása. Örömmel számolok be arról, hogy a korábbi elvi szándéknyilatkozatok után a közelmúltban, az elmúlt napokban szakértői szinten már a gyakorlati megvalósítás irányába mutató vélemények is elhangzottak.
Abban a pillanatban, amikor ez a vegyes bizottság elsősorban a román fél hozzájárulását bírva végre kialakítja a határmetszéspontot, és ezt a román hatóságok a saját igazgatási eljárásuk útján megvalósítják, akkor a magyar fél számára, mint ahogy eddig sem volt, nem lesz semmilyen akadálya, hogy az ön által is egyébként joggal szorgalmazott fejlesztés mielőbb megvalósuljon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem