MAGYAR LEVENTE

Teljes szövegű keresés

MAGYAR LEVENTE
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Üdvözöljük azt a széles körű politikai konszenzust, ami az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos magyar fellépést övezi. Hiszen mi más ügy követelhetné meg a belpolitikai békét, mint ez a kárpátaljai kisebbséget egzisztenciálisan veszélyeztető helyzet.
Tisztelt Ház! Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy nem kevesebbről van szó, mint a kárpátaljai magyar kisebbség létéről, hosszabb távú létének a biztosításáról. Ez nem egy szakterületet lesza-bá-lyozó, szakterületet korlátozó törvény, ami az elnöki előírás előtt áll, hanem egy olyan törvény, amit ha következetesen implementál Ukrajna, akkor az már rövidebb távon is a kárpátaljai magyar oktatás teljes összeomlásához, teljes ellehetetlenüléséhez fog vezetni, ami pedig egy generációnyi távolságban, egy generációnyi időn belül az ukrajnai magyar kisebb-ség felszámolódásához, teljes identitásvesztéséhez vezethet.
Megkockáztatom, hogy a második világháború óta nem történt ilyesmi a Kárpát-medencében, nem történt olyan, hogy egy demokratikusan megválasztott parlament, egy demokratikus országgyűlés ilyen mérvű jogtiprást követett volna el. Még a szovjet időkben sem volt arra példa - hangsúlyozom: a szovjet időkben sem volt arra példa -, hogy ilyen mértékben korlátozták volna a szovjetúnióbeli magyarságnak az alapvető - ahogyan elnök úr utalt rá -, megszerzett jogait. Ez egy olyan esemény, ami ellen minden eszközzel küzdenünk kell, és természetesen ennek a küzdelemnek a leghatékonyabb módja és leghatékonyabb színterei a nemzetközi közösség figyelemfelhívása és a nemzetközi közösség ráéb-resztése arra, hogy itt mi folyik, egyébként tegyük hozzá, egy cinikus nagyhatalmi protekció alatt. Hiszen ha megnézzük azt, hogy milyen megnyilatkozások történtek bizonyos partnerek részéről az ukrán törvényt illetően, akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy az az arrogáns és cinikus nagyhatalmi attitűd, ami geopolitikai kontextusban hajlandó csak szemlélni egy ilyen eseményt és áldozatul hajlandó odadobni egy-egy kisebbség elementáris érdekeit, az ebben az esetben is fennáll.
Ez ellen kell, tisztelt Országgyűlés, nekünk közös erővel fellépnünk, küzdenünk, ahogyan ezeket a lépéseket a Külügyminisztérium az elmúlt napokban meg is tette. Az Európa Tanács, az EBESZ, az Európai Unió, az ENSZ legfontosabb releváns fórumain mind felléptünk, ahogyan kétoldalú jelleggel is az összes partnerünket, akiknek ebben szava lehet, tájékoztattuk erről a hallatlan jogtiprásról, amelyet - még egyszer - nem tudunk tolerálni, és akkor sem fogunk tudni tolerálni, ha az törvénybe iktattatik és hatályba lép.
Amennyiben az ukrán fél is úgy látja, ahogyan mi látjuk, hogy érdemes elkerülni egy diplomáciai eszkalációt a kétoldalú viszonyban, akkor belátásra fog térni még időben, és ezt a törvényt nem fogják hatályba léptetni.
(19.10)
Amennyiben ez megtörténik, úgy keserves idők fognak beköszönteni a kétoldalú viszonyrendszerben, ami pedig egyik félnek sem lehet érdeke, ez meggyőződésem. Természetesen a legkevésbé érdeke a szóban forgó kárpátaljai magyaroknak, akik - teszem hozzá - mindig is békés, lojális, ukrán állampolgárságukat nem megtagadó és az ukrán államiságra, nemzetre, az ukrán nemzetépítésre semmifajta veszélyt nem jelentő kisebbség voltak az elmúlt 25 évben. Többet tettek hozzá a független Ukrajnához, számarányosan természetesen, mint talán bármelyik másik kisebbség. Nem érdemlik ezt a kárpátaljai magyarok, és akkor sem tudjuk elfogadni ezt a veszteséget, ha azt is érteni véljük, hogy nem elsődlegesen a kárpátaljai magyarság ellen irányul ez a lépés, hiszen nem tudunk rájuk úgy tekinteni, mint egy járulékos veszteség elszenvedőire, hiszen sokkal többről van szó, egy őshonos kisebbség megmaradásáról.
Azt sem tudjuk elfogadni, hogy a kárpátaljai magyarságot szintén cinikus módon nem őshonos kisebbségnek sorolja be az ukrán szabályozás, hanem úgynevezett kevesebb jogot kapó nemzeti kisebbségnek, míg van jó pár olyan kisebbségi csoport Ukrajnában, amelyeket a törvény ilyen drasztikus módon nem érint, ezek az úgynevezett őshonos kisebbségek. Tehát szintén az ukrán alkotmánnyal ellentétes és nemzetközijog-ellenes az a rendelkezés, amely egy ilyen, teljesen abszurd és értelmezhetetlen különbséget tesz kisebbség és kisebbség között.
Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer: a Külgazdasági és Külügyminisztérium a legmesszebbmenőkig üdvözli ezt a széles körű politikai összefogást, amely kialakult a törvénnyel szembeni fellépés körül. Minden fórumot és lehetőséget megragadunk arra, hogy hátráltassuk, akadályozzuk a hatálybalépést, és utána is küzdeni fogunk ellene, ha erre netán sor kerülne. Szeretném a kárpátaljai magyaroknak is üzenni, hogy minél nagyobb a baj, annál nagyobb támogatást fognak kapni az anyaországtól, annál nagyobb mértékben tudnak majd az anyaországra támaszkodni, ahogyan azt az elmúlt években is láthatták. Szintén üzenjük Ukrajnának és az ukrán népnek, hogy arra a fajta humanitárius és fejlesztési segítségre, amelyre eddig is számot tartottak és Magyarországtól maximálisan megkaptak, a jövőben is számíthatnak. Mert nem azon a több ezer ukrán gyereken szeretnénk elverni a port, akik az elmúlt években, ezek főleg hadiárvák egyébként, Magyarországon nyaralhattak, és Magyarországon megtapasztalhattak egy olyan emberséget, amit talán szülőhazájukban sem. Nem a kárpátaljai magyarokon akarjuk elverni, akiknek százmillió eurós nagyságrendben juttatunk gazdaságfejlesztési forrásokat és ukrán infrastruktúra-fejlesztési forrásokat, hanem a politikai térben szeretnénk érvényesíteni az érdekeinket, és a válaszlépéseket, amelyeken dolgozunk, ebben a térben megtenni, hogy az ne az ukrán embereken csapódjon le, hanem azon a bűnös politikán, amely Ukrajnát ebbe a döntésbe hajszolta.
Tisztelt Ház! Köszönöm a támogatást, és szeretném hangsúlyozni, hogy a Külügyminisztérium minden segítséget kész megadni és meg is fog adni mindazoknak, akik ebben a szellemiségben, a határozat szellemiségében kívánnak fellépni az ukrán törvény ellen a következőkben a diplomácia széles eszköztárán belül. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem