DEMETER MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DEMETER MÁRTA
DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, a konstrukciót mára mindenki ismeri. Az Orbán-kormány már húszezer bevándorlót engedett be Magyarországra és a schengeni övezetbe a letelepedési kötvényekkel. Egy olyan, tudatosan megszervezett pénzmosási szisztémát hoztak létre, amely egy meghatározott szűk kör anyagi hasznát szolgálja, és aminek a közepén Rogán Antal ül. Míg a közbeiktatott offshore cégek mára 180 milliárd forintot kaszáltak, addig az államnak csak veszteséget okozott ez a konstrukció, ami most már elérheti a 14 milliárd forintot is. Tehát ez az üzlet nem Magyarország érdeke. Ez az üzlet végtelen összefonódásoktól terhelt. Ez egy pénzmosási konstrukció, amely súlyos biztonsági kockázatokat hordoz magában, hiszen nem ellenőrizték le érdemben azokat, akik megvásárolták és megkapták ezt a letelepedési engedélyt, továbbá öt év lejártával, a pénz visszafizetése során a haveri offshore cégek akár el is tűnhetnek az ügyfelek pénzével, és ennek a sara megint csak Magyarországra hullik majd vissza. Tehát pontosan látszik, mi hogyan működik a Fidesznél. Az a szokás, hogy ha valaki pénzt akar szerezni, akkor neki vagy erre a konstrukcióra konkrétan írnak egy törvényt. Vajon miért bujkál Rogán Antal? Miért nem válaszol?
Tehát továbbra is fenntartom a kérdéseimet. Hogyan lehet, hogy olyan offshore cégeket, amelyek több mint 100 milliárdot kaszáltak ezen az üzleten, mindössze egy nappal azelőtt hoztak létre, hogy Rogán Antal benyújtotta a törvényjavaslatot, és ugyanazon a héten három ilyen cég is alakult? Hogy lehet az, hogy az egyik cég hatósági iratait négy nappal előbb hagyta jóvá a Gazdasági bizottság, mint ahogy azokat egyáltalán kiállították volna Liechtensteinben? Végül az utolsó, egyben legfontosabb kérdésem: az offshore cégek azért tudhattak előbb a konstrukció létrehozásáról, mint akár maga az Országgyűlés, mert Rogán Antal és köre áll az egész mögött? Várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem