GYÖNGYÖSI MÁRTON

Teljes szövegű keresés

GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az év elején a Jobbik Magyarországért Mozgalom elindította történelmi küzdelmét a közép-kelet-európai régió felemeléséért, Magyarország felemeléséért, gazdasági felemelkedéséért és a bérfelzárkóztatásért. Ennek érdekében hét kelet-középeurópai országgal összefogva egy polgári kezdeményezést indított útjára, amelynek az a célja, hogy az európai uniós jogba beemelje azt az elvet, amely szerint az egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Ez egy célnak a deklarálása, egy célnak a meghatározása, amely május 22-én zöld lámpát kapott az Európai Bizottságtól, és ennek rendje és módja szerint elindítottuk az aláírásgyűjtésünket ennek a fontos célnak a megvalósítása érdekében.
Közben a Fidesz és az MSZP politikusai, fizetett szakértői elkezdték lejárató kampányukat a kezdeményezéssel szemben. Orbán Viktor, Varga Mihály, a Fidesznek több prominense elkezdte magát a problémát is bagatellizálni és a kezdeményezést kikezdeni, rálicitálva Bokros Lajosra, Gyurcsány Ferencre és a baloldal egyéb bukott politikusaira, és úgy nyilatkoztak, hogy Magyarországnak az olcsó munkaerő egyfajta helyzeti előnyt, egyfajta versenyelőnyt jelent. Értjük azt, hogy ellenérzéseket kelt önökben ez a kezdeményezésünk, hiszen ez egy paradigmaváltásról szól, egy gyökeres változásról abban a 27 éve folytatott és épülő neoliberális gazdaságpolitikában, ami a multik kedvezményezésére épül a kkv-kkal szemben, amely az olcsó munkaerőre épül és az alacsony bérekre épült. A gazdaságban termelt hasznon alapvetően a tőke és a munka osztozik, ebben a megosztásban önök a tőke oldalán állnak, nem a magyar munkaerő oldalán. Az Európai Uniótól kapott kohéziós pénzeket pedig alapvetően korrupciós csatornákba vagy teljesen haszontalan beruházásokra fordítják önök is és a korábbi MSZP-s, szocialista kormányzatok is. Ennek az eredménye az, hogy sem az emberek, sem az állam nem jár jól, általában véve elmondható, hogy a gazdaság szűkül a csökkenő kereslet miatt. Ez egy olyan spirál, amelynek az eredménye az elvándorlás, az elszegényedés, az eladósodás és egy katasztrofális demográfia. Az MSZP és a Fidesz közös bűne az, hogy 27 év után Magyarországról ilyen mértékű az elvándorlás, ilyen mértékű az elszegényedés.
Én elhiszem azt, hogy nehéz beismerni a tévedésüket. Önök nem fogják beismerni azt, hogy tévúton jártak az elmúlt 27 évben, ehelyett pedig a béruniós kezdeményezés lejáratására fordítják az energiáikat, vagy pedig a probléma bagatellizálására, és próbálják azt belemagyarázni ebbe a kezdeményezésbe, ami valójában nincs is benne. Azt mondják, hogy ez egy politikai blöff, hiszen egyik napról a másikra nem megvalósítható a bérek felzárkóztatása. Senki nem mondott ilyet, tisztelt képviselőtársaim. És azt mondják, hogy a Jobbik Brüsszeltől, az Európai Uniótól várja a bérrendezést Magyarországon. Ez sem igaz, nem kívánjuk Magyarország szuverenitását feladni, szó sincs ezekről.
Mi akkor valójában a bérunió? Valódi szabadságharc Magyarország felemelkedéséért. Kiállás egy új, szolidáris Európáért, egy új kohéziós politikáért az Európai Unióban, amely a gazdasági felzárkózásról és a bérek felemelkedéséről szól, egyben a nemzetgazdaság szintjén a gazdaság versenyképességének, termelékenységének a növekedéséről. Tehát a béruniós kezdeményezésünk egyszerre egy célmeghatározás, és ennek a célnak az elérése érdekében egy programnak a felvázolása, az odavezető útnak és az eszköztárnak a felvázolása. Tehát mind az Európai Unió szintjén belül egy új kohéziós politikáról is szól, Magyarországon belül pedig a versenyképesség és a termelékenység fokozásáról. Egyrészt a korrupció felszámolásával, ami a versenyképességünk legnagyobb gátja; új adó- és járulékpolitikával, ami a kkv-kat szeretné előnybe helyezni, a hazai vállalkozásokat a multinacionális szektorral szemben, és az állami támogatásoknak a kkv-khoz juttatásával, nem a multikhoz juttatásával, amiben önök is élen járnak; és természetesen a munka- és tudásalapú társadalom megszervezésével, oktatásfejlesztéssel, kutatás-fejlesztéssel, innovációval, a magasabb hozzáadott értéken alapuló gazdasági növekedés megteremtése érdekében.
Ez a célunk, 2018-tól kormányon fogjuk végrehajtani azt, amit ellenzékből elkezdtünk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
(14.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem