SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): A választ nem fogadom el. Államtitkár Úr! Semmilyen belső ellentmondás nem volt és nincs az interpellációmban. Nekünk a problémánk a rosszul megvalósított béremelés, minimálbéremelés gyakorlatával van. Az LMP már nagyon régóta, évek óta mondja, hogy egy jelentős, általános béremelésre van szükség Magyarországon.
(15.50)
Önök, ahelyett, hogy megnézték volna és részletesen elemezték volna a helyzetet, rosszul valósították meg, mert önök nem tettek mást, mint azt, hogy a minimálbéremelés terhét a kis- és középvállalkozások nyakába varrták, miközben a nagyvállalatoknak, a multiknak 10 százalékpontos nyereségadócsökkentést adtak. A kisvállalkozókat egyszerűen tönkretették.
Már az figyelmeztető jel kellett volna legyen, hogy tavaly a 6,5 százalékos béremelés következtében 5-6 ezer kisvállalkozó ment tönkre. Ebben az évben a 15 és 25 százalékos minimálbéremelés következtében több tízezer kisvállalkozó mehet tönkre. Tehát rosszul csinálták. Szükség van rá, de ehhez a többkulcsos személyijövedelemadórendszert kellene bevezetni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem