SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Simon Gábor, a Magyar Szocialista Párt egykori alelnökének ügye óta tudjuk, hogy a bukott baloldal még úgy is képes korrupciós botrányba keveredni, hogy nincs is kormányon. (Gőgös Zoltán: És édesanyáddal mi van, öreg? - Dr. Bárándy Gergely: És a Farkassal?) Az azonban mindenképpen figyelemre méltó, hogy nyolc évvel a hatalomból való távozásuk - a magyar emberek jóvoltából való távozásuk - után is a megújhodás jegyében olyan képviselőik vannak, olyan házi jogászaik, akiket milliárdos csalással és bűnszervezetben való közreműködéssel vádolnak. (Gőgös Zoltán: Simonka? Legalább olyan kérdezzen, aki nem sáros, figyelj!) A gyanú szerint Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédje, a szombathelyi baloldal képviselője 2013 és 2016 között működtetett bűnszervezetet (Gőgös Zoltán: A kamara pénzeivel mi újság van?), cége, a Human Operator Zrt. folyamatosan szervezte ki az elnyert munkákat a strómanok által vezetett alvállalkozókhoz, akik a diákmunkások után nem fizettek adót és járulékot. Ezzel a módszerrel, úgy tűnik, hogy körülbelül 3 milliárd forinttal károsították meg a magyar államot. Úgy tűnik, hogy Czeglédy egyébként, hasonlóan szocialista elődeihez, nem bízik a készpénzben, és Ausztriában tartja aranyban, hiszen a nyomozás folyamán egy kiló befektetési aranyat foglaltak le Ausztriában.
Ezután a szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított az előzetesben lévő szocialista politikus ellen, aki a baloldali összefogás jelöltjeként jutott be a képviselőtestületbe. A szombathelyi önkormányzat Fidesz-MSZP-frakciója ismételten felszólította a csaló szocialista politikust a lemondásra, amit azonban a szocialista képviselő nem tett meg. Kérdezem: milyen jogi eszközök állnak arra rendelkezésre, hogy egy ilyen képviselőt megfosszanak a mandátumától?
Köszönöm. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem