GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Reméltem, hogy lesz más képviselőtársam is, akár a kormányoldalról is, aki szólni fog, és kicsit kölcsönösen tudunk beszélni a dologról, és nem egyoldalú álláspontok rögzítésére kerül sor.
Ha már így alakul a történet, akkor elmondom első körben azt, amit látok és amit gondolok erről a történetről. Mondom, kihasználják ezeket az embereket. Mondhatnám azt is, hogy önök népnyúzó politikát folytatnak, most nem feltétlenül csak a nyugdíjasokkal szemben, nem, hanem általában vetten a dolgozó emberek sokaságával szemben. Nyugodt lelkülettel mondhatnám, bólogatják itt a fejüket a képviselőtársaim a kormányoldalon, de akkor mondom, csak hogy tiszta és világos legyen: nemcsak hülyíteni kell az embereket, hogy magasabb a minimálbér meg hasonló mondatokkal, hanem emlékezni kell az elmúlt hét és fél év kormányzásának történetére, amely időszakban - ha már a minimálbért szóba hoztam, akkor mondom, hogy tiszta és világos legyen -, a 2010-es kormányváltást követően volt öt olyan esztendő, amikor a minimálbér vásárlóerő-értéke kisebb volt, mint az előző esztendőben, mint 2010-ben. Meglopták ezeket az embereket, és persze nem csak őket, nagyon sokakat, másokat is, de ne foglalkozzunk különösebbképpen most a közfoglalkoztatottakkal, tudják, akiknek 2010-ben 60 200 forint volt a kézbe jutott pénze, és most, hét és fél év elteltével is 53-54 ezer forintot jelent mindez. Eltelt hét év, és 7 ezer forinttal nettóban kevesebb pénzt kapnak a kezükbe, ez az önök kormányzása.
(13.00)
Értem én ezt, hogy kényelmetlen és kellemetlen, ezért már hallani sem nagyon szeretik, inkább egymással beszélgetnek volt államtitkárok meg jelenlegi szerepvállalók, hiszen mindaz, amiről az előbbiekben címszavakban beszéltem, ez az önök politikájához kapcsolódó. Persze, a Fidesz és a kereszténydemokraták a vezérszónoklataikban miről beszélnek? Jó gazdaságpolitikáról. A jó gazdaságpolitikának nem az az eredménye, hogy százezrével hagyják el az országot, több mint 600 ezren, nem az az eredménye, hogy 200 ezer emberrel csökken, mondjuk, az elmúlt két ciklus időszakában Magyarország népessége. Nem! Nem ez az eredménye, hanem az az eredménye, hogy az emberek itt maradnak, az emberek tisztességes jövedelmet szereznek, nem bruttót, nem, kézzelfogható nettót, amely mértékadó módon több, mint mondjuk, nyolc évvel ezelőtt. Ez kellene hogy legyen. De önök nem ezt hozták, önök nem ezt hívták életre, nyugdíjasszövetkezetet hívnak életre 773 forint/óradíj fejében.
(Az elnöki széket Sneider Tamás,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Nézzék, nem nyugdíjasszövetkezetek kellenek ehhez, nem. Egyszerűen olyan intézkedések kellenek, amelyek a nyugdíjasok foglalkoztatását érintően olyan kedvezményeket biztosítanak minden nyugdíjast foglalkoztató munkaadó részére, aminek az az eredménye, hogy a munkavállalója, a nyugdíjas munkavállalója jóval többet keres attól a 733 forintos óradíjtól, amit kínálnak ezen keretek között. Akkor mindenki rendben van, akkor rendben van a munkaadó is, mert kedvezményeken keresztül kevesebbe kerül neki a nyugdíjas foglalkoztatása, és rendben van a nyugdíjas is, mert nem 733 forintot, hanem 1500-at vagy akár attól többet is tud keresni ugyanazért a munkáért. Nem az áttét, nem a köztes szervezeti formák számára kell biztosítani az ingyen-pénzeket, nem a haverokat kell helyzetbe hozni, hanem azokat, akik produktumot állítanak elő, azokat az aktív korúakat meg azokat - akár nyugdíjasként is -, akik ebbe a helyzetbe szerepet vállalnak, képesek, tudnak, egészségi állapotuk, szándékaik és sok minden más alapján.
Ha egy mondattal szeretném ezt a kérdéskört összefoglalni, akkor azt tudnám mondani, hogy globálisan, általában vetten kell a nyugdíjas foglalkoztatását különféle kormányzati intézkedésekkel támogatni, amely a munkaadók számára kedvezményeket hordoz magában, és a végkifejlet tekintetében a munkavállalónak pedig többet ad. Nem, önök nem ezt teszik. Önök köztes szervezeti formákat találnak ki, amelynek keretei között a haverok jól lubickolni tudnak. Számtalan példa van erre, hiszen itt a vezérszónoklati gondolatok között is megfogalmazódott akár az ESZOSZ kérdésköre, akár Farkas Flórián neve és sok minden más tekintetében azok az ügyek, amelyek önök előtt zajlottak le, mindegyikünk előtt zajlottak le az elmúlt esztendőkben, ahol el lehet tapsolni 1600 millió forintos nagyságrendű pénzt, majd a kormány jó értelemben vetten helytáll és újabb 1300 millió forintot, ha jól emlékszem, pakol oda azért, hogy nagyobb botrányok nélkül lehessen megúszni a történetet. Hát, lehet ilyen csinálni, csak ez nem az emberekről szól, hanem a haverokról szól, meg azokról a társakról, akik ott húzódnak meg adott esetben a Fidesz padsoraiban. Nem, nem a haverokat kell védeni, nem a haverokat kell támogatni, hanem a dolgozó emberek számára kell olyan feltételeket és lehetőségeket biztosítani, ami olyan helyzetet teremt, hogy megéri számukra a munkavállalás lehetőségével élni.
Diákszövetkezetek? Nyugdíjas-szövetkezetek? Alapítás tekintetében egy adott személy? Mondta Heringes képviselőtársam, hogy volt egy olyan módosító indítványunk, amely arról szólt, hogy ez ne lehessen; nyilván nem véletlenszerű volt. Kósa képviselőtársam és a háta mögött lévő fideszes vagy keresztény képviselők olyan nagyvonalúan ugrottak át ezen a történeten, no, nem véletlen. Vélem, valami érintettség van a történet kapcsán, ami gátat, korlátot szabott annak, hogy egyáltalán elgondolkodjanak azon, hogy ezt a javaslatot számításba vegyék. Mondhatnám nyugodt lelkülettel, pofátlanság az, amit csinálnak. Pofátlanság, mert megpróbálják úgy feltüntetni mindezt a történetet, mintha lehetőséget adnának, valami jót csinálnának, miközben kizsákmányolnak, miközben, még egyszer hangsúlyozom, a haverokon keresztül kizsákmányolnak.
Önök az elmúlt hét-hét és fél esztendőben azt tették, hogy a nyugdíj melletti munkavégzés lehetőségét korlátozták, kvázi büntették a nyugdíj melletti munkavégzést. Lenullázták, főleg legkiváltképp a közszférában a nyugdíj melletti lehetőséget megtiltották vagy a nyugdíj elvesztésével párosították. Olyan korlátokat állítottak fel az emberek számára, illetve olyan folyamatokat hívtak életre, ahol megpróbáltak nyugdíjkorhatár elérésekor kirúgni használható, értékkel bíró embereket, a tanároktól az orvosokig, akkor, amikor Magyarországon csak a háziorvosi felületen szolgáló több mint 350 háziorvos hiányzik a rendszerből. Önök néhány évvel ezelőtt a 65 éves korhatár elérésével párosítottan rugdosták ki, kikényszerítették, hogy ezek az emberek ne végezzenek munkatevékenységet. Társadalmi nyomás, politikai nyomás kellett ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtassanak.
A munkaerő-kölcsönzés a munka világában mindig az a felület, az a szegmens, amely bizonyos értelemben a kiszolgáltatottság lehetőségét növeli, és a kockázatokat is növeli a munkavállaló számára. A kiszolgáltatottság növelése, a kockázat növelése egyébként a munkabalesetek növekedésével is párosul. Csak azért, hogy világos és tiszta legyen önök előtt, hogy ebben a hét és fél esztendőben az a politika, amit folytattak, hogyan köszönt vissza e vonatkozásban, de hogy mi volt előtte, azt is elmondom. 2002-t követően 2011-ig a munkabalesetek száma több mint 40 százalékkal csökkent. A 2011 és ’17 közötti időszakban, azaz a most hátunk mögött lévő 6-7 esztendőben pedig több mint 30 százalékkal nőtt. Értik, ugye?
Abban az önök által átkosnak említett 8 évben 40 százalékos volt a munkabalesetek számának csökkenése, a mostani 6-7 esztendőben meg több mint 30 százalékos munkabaleseti növekedés volt. Nyilván ilyen intézkedések sokaságából tevődik ez össze, akár visszamehetnénk a 2012. január 1-jén foganatosított munkatörvénykönyvi intézkedések beltartalmára, amelyek megint csak a kiszolgáltatottságot növelték, de akár a nyugdíjasszövetkezetek keretei közötti várható foglalkoztatási formák tekintetében, a munkajogi biztonság, a munkaügyi biztonság tekintetében a biztosított feltételekhez illesztetten vagy a rendszert ellenőrző szervezetek szétzilálásával kapcsolatosan. Nem fogok ezeknek a részleteibe belemenni, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy az intézkedéseik sokasága abszolút módon arról szól, hogy önöket az ember, csak az ember nem érdekli. Ami érdekli, az a haszon, a hozam, de csak az egyeseké, nem a társadalmi hozam; nem, nem az, ami a társadalmon belül az egyes emberek között, a sokaság között szétosztható, hanem ami a haverok között szétosztható.
Az alapvető problémák itt vannak. Ha nagy szavakat akarunk használni a flexicurity tekintetében, akkor minden gondolkodásnak, ami a munka világát érinti, úgy kellene lezajlódnia, hogy egyrészt nyilván a rugalmasság biztosítása mellett a biztonság megerősítését is magában kellene hordozni a történetnek. Itt szó nincs erről. Itt sincs szó erről. Most sem azt teszik, amit e tekintetben tenni kellene, hanem úgy cselekszenek, ami egyesek hasznát, egyesek javát kívánja szolgálni.
Amit még fontosnak tartok megemlíteni: amikor a nyugdíjasszervezetek megalakításával kapcsolatos kérdéskör a felszínre került, akkor nem véletlen, hogy sok szervezet, mindegy, melyiket említem, az „Életet az éveknek” Országos Szövetséget vagy a Nyugdíjasok Országos Képviseletét, de a másik oldalon, a Vállalkozók Országos Szövetségét vagy akár érdekképviseleti szinten a VASZ egyik alelnökét hallottam ezekben a kérdésekben megnyilatkozni, abszolút módon nem tartották helyesnek és jónak ezt az utat, olyan és hasonló érvek alapján, amelyeket az előbbiekben én is elmondtam.
Igen, azért, mert ha dolgozik valaki, tudják, azért általában pénzt, anyagi javakat szoktak fizetni, nem étkezési utalványt, nem segélyt vagy éppen nem főtt ételt szoktak adni. Megalázó is és elfogadhatatlan is mindez. Vagy nem az adott cég által megtermelt, életre hívott termékek szétosztásának a lehetőségét biztosítják a foglalkoztatottak között - nem, pénzt, fizetést adnak ezeknek az embereknek.
(13.10)
És van egy másik probléma is. Úgy használják a szót, hogy közérdekű szövetkezésekről van szó. Ha közérdekű szövetkezésekről van szó, akkor ez nyilván megteremti annak a lehetőségét is, hogy különböző támogatási formákon keresztül, különböző támogatási összegekhez is hozzá lehet jutni. No de kiknek? - rögtön feltehető a kérdés. Kiknek lehet hozzájutni? Milyen alapon lehet hozzájutni? Milyen szempontok, szempontrendszerek határozzák meg a hozzájutás mikéntjét, milyen összegszerűségekben? És kire bízzuk mindennek az eldöntését? Hát, a kormányra, ugye, ahogy a törvényjavaslatot olvasom. Ez az én számomra nem üzen mást, mint azt, hogy az újabb európai uniós források, pénzek lenyúlási lehetőségét biztosítja a kormányzati döntéseken és sok minden egyéb más felületen keresztül.
A kecskére, ugye, nem szoktak káposztát bízni. Én azt gondolom, hogy ebben a formában a kormányra se bíznám azt, hogy az ilyen támogatások hogyan és miképpen, kinek milyen alapon, milyen szempontok szerint, mekkora összegben kerüljenek felhasználásra vagy támogatás-odaítélésre, mert ezek alapból, alapvetően nem mást fognak szolgálni, mint amit már említettem: a haverok számára történő jótéteményeket.
És még egy dolog. Ha már a munkaerőpiacot karcoljuk, érintgetjük, akkor látható, hogy önök mindig hogyan bűvészkednek a statisztika medrében azzal, hogy mennyien is, hogyan és miképpen dolgoznak. A miniszterelnökkel nem tudták megértetni azt, hogy mi a helyzet Magyarországon. Tegnap itt, a pulpituson, a parlament falai között is olyan számokat használt Magyarországon dolgozó embereket érintően, amelyek a valóságnak nem felelnek meg. Vagy nem hozzák képbe, de így abba a helyzetbe hozzák, hogy nyilván a tudatlanság állapotában hagyják, vagy együttesen, közösen, direkt hazudnak bele az emberek szemébe. Szakítani kellene már ezzel a hagyománnyal!
Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
