VERESNÉ NOVÁK KATALIN,

Teljes szövegű keresés

VERESNÉ NOVÁK KATALIN,
VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Mindannyian tudjuk azt, hogy Magyarországon milyen a demográfiai helyzet, 1981 óta küzdünk demográfiai válsággal, 36 éve többen halnak meg minden évben, mint ahányan születnek. És nem születnek meg azok a gyermekek sem minden esetben, akikre vágynak a fiatalok, pedig ha megkérdezzük ma a fiatalokat, akkor ők bizony házasságpártiak, családpártiak, és gyermekeket szeretnének, minél több gyereket.
Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a gyermekvállalás időpontja kitolódott nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte vagy a világ fejlettebb részében. Ma már Magyarországon 30 év felett vállalnak átlagosan gyermeket a fiatal párok. Azt is látjuk, hogy a meddőség valóban egy egyre égetőbb probléma. Ma Magyarországon már minden ötödik párt érint a meddőségi problémák valamelyike, ezért is fontos számunkra, hogy ezeknek a pároknak segítséget nyújtsunk.
Én azt szeretném, és azt kívánom, és azt kérem öntől is, tisztelt képviselő asszony, hogy legyünk ebben a kérdésben legalább mérsékeltek, legalább józanok, nem hisztériakeltők, nem ködszurkálók (Bangóné Borbély Ildikó: Államtitkár asszony!), hanem az értelmes, normális beszédet válasszuk ebben a kérdésben. Hiszen miről van szó? Olyan párokról beszélünk, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak, akik nehéz helyzetben vannak. Ha ön most ebből pártpolitikai vitát próbál erőszakkal generálni, rosszul teszi (Bangóné Borbély Ildikó: Államtitkár asszony!), éppen azokkal a párokkal szúr ki, éppen azokat a párokat sérti meg, akikért ön elvileg felszólal. (Bangóné Borbély Ildikó: Istenem!) Olyan párokról beszélünk - azt hiszem, hogy ön ezt egészen pontosan tudja -, akik nemcsak kiszolgáltatott helyzetben vannak, hanem nagyon nehéz, hosszú megpróbáltatásokon estek már át, amikor eljutnak egyáltalán a lombikkezelésig.
(9.10)
Nem érdemes erről a kérdésről éppen ezért manipulatív módon beszélni. Nem érdemes őket felhasználni azért, hogy ön valamilyen vélt vagy remélt előnyt szerezzen magának ebből akár a pártjának, akár saját magának. Én ezt semmiképpen nem javaslom. Szerintem őrizzük meg ezt a mérsékelt hangot, és szerintem így beszéljünk erről az igen komoly kérdésről.
És igen, van ennek a kérdésnek egy olyan vetülete, amiről talán kevés szó esik, viszont érdemes erről beszélni. Van az életvédelemnek is egy bizonyos vetülete, és vannak nagyon-nagyon sokan olyanok, akik szeretnék azt, hogyha úgy tudnák a gyermekáldást élvezni, ha úgy tudnának a lombikprogramban részt venni, hogy a lehető leginkább tiszteletben tudják tartani az életet, ha leginkább tiszteletben tudnák tartani az életvédelemnek a számukra nagyon fontos értékét. Ez egy olyan kérdés, amiről jó, ha van egy társadalmi beszélgetés, jó, ha ezek a kérdések felmerülnek, és mindenki elmondhatja a véleményét.
És az, hogy miért és hogyan született meg a lombikprogram bővítéséről, finanszírozásának növeléséről szóló döntés, annak éppen ez az oka, hogy nagyon sokakat megkérdeztünk, nagyon sokakkal konzultáltunk, az érintettekkel, a tudomány képviselőivel, az egészségügy képviselőivel, és igen, az egyházak tanításainak képviselőivel is. Azt hiszem, hogy ezeket az érintetteket mind érdemes megkérdezni, amikor ehhez a nagyon érzékeny rendszerhez hozzányúl az ember.
Tehát én a hisztériakeltés, a félrevezetés és a csúsztatások helyett azt kérem, hogy empátiával, megnyugtató módon szóljunk ezekhez a párokhoz, és ne mondjuk azt nekik, hogy van mitől félniük, hiszen éppen ellenkezőleg: ami most történik, az az, hogy gyorsabb lesz a hozzáférés, nagyobb lesz a hozzáférés, több lesz a kapacitás, és több lehetősége lesz a meddőségi problémákkal küzdő pároknak.
Mi történik most pontosan? Eddig, bizonyára ön is tudja, hogy 5 közfinanszírozott IVF-ciklust támogatott a kormány, tehát ilyenkor a pácienshez kötöttük a támogatott ciklusok számát. Most ehhez képest azt mondjuk, hogy ha eredményesek ezek a lombikkezelések, ha tehát baba születik ezekből a kezelésekből, akkor mondjuk így, hogy újraindul ez a számlálás, tehát az eddigi 5 helyett gyermekenként további 4-4 finanszírozott ciklust tudunk támogatni. Ezzel is azt szeretnénk elérni, hogy lombikbabákból is minél több tudjon születni azoknak a pároknak, akik ezt vállalják, és akik ilyenformán is gyermekre vágynak és gyermekáldás elé tudnak nézni.
Ezenkívül 2 milliárd forintot teszünk bele pluszban évente ebbe a rendszerbe, 2 milliárd forinttal növeljük évente a lombikkezelések támogatását. Ez kapacitásnövelést is jelent. Ennek köszönhetően 2-3 éven belül akár megduplázódhat a lombikkezelések száma, és így a lombikbabák száma is reményeink szerint meg fog nőni.
A gyógyszertámogatásokat is növeljük, éppen azért, hogy csökkentsük a lombikkezelésekhez kapcsolódó anyagi terheit az érintett családoknak. Itt 70 százalékról 90 százalékra emeljük a lombikkezeléshez kapcsolódó gyógyszerek támogatását. Ez plusz 500 millió forintot jelent. Ezenkívül egy 5 milliárd forintos egyszeri fejlesztésről is döntöttünk, hogy a kapacitásokat is javítani tudjuk, hiszen igaz az, hogy szeretnénk, hogy minél több helyen, minél több választási lehetőséggel élve tudjanak a párok részt venni a lombikkezelésekben.
Ezenkívül 1,4 milliárd forinttal támogatjuk a Budai Irgalmasrendi és a Bethesda Kórház fejlesztését, ahol egy nő- és férfigyógyászati központ fog létrejönni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgyhogy én abban bízom, hogy mindenki meghallja azt, hogy mi a gyermekre vágyó párok mellett állunk ebben a kérdésben is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem