IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy reményt keltő kezdeményezésre, egy sikeres kezdeményezésre szeretném felhívni a figyelmet, annak éppen 30 éves évfordulója kapcsán arra, hogy van értelme a nemzetközi összefogásnak, és a környezetvédelem terén igenis elérhetők sikerek ilyen megegyezésekkel.
Keveset hallani manapság szerencsére az ózonbontó halogénezett szénhidrogén-származékokról, de ezek hosszú évtizedekig az életünk részei voltak, mint manapság a kőolaj vagy akár az atomenergia. Használták ezeket a halogénezett szénhidrogén-származékokat ugyanis száraz vegytisztításban, vegyiparban, gyógyszeriparban, hűtőgépekben, spray-k tölteteként, tűzoltásra és égésgátlásra is. Az ózonról tudjuk azt, hogy kölcsönhatásba lép a fénnyel, elnyeli az emberre és a legtöbb élőlényre káros ultraibolya-sugárzást, így védi az életet.
Ha egy élő sejtet túl nagy UV-B-sugárzás ér, akkor károsodik, és ez nemcsak betegségeket, szem- vagy bőrbetegségeket jelent az emberre, hanem bizony a teljes élővilágra nagyon komoly problémát okozhat, hiszen például az apró egysejtű növények pusztulását okozhatja, ami alapja a tengeri élővilágnak, a táplálékláncban ilyen módon óriási hiány keletkezhet.
(17.20)
Az ózonbontó halogénezett szénhidrogén-szár-mazékok alkalmazásának a betiltása 1985-re nyúlik vissza, de az erre vonatkozó montreáli jegyzőkönyvet 1987. szeptember 16-án, azaz 30 éve nyitották meg aláírásra, és ’89. január 1-jén lépett életbe. A kapcsolódó rendelet, EU-rendelet az ózonréteget lebontó anyagok gyártására, behozatalára, kivitelére, forgalomba hozatalára, felhasználására, visszanyerésére, újrahasznosítására, regenerálására és megsemmisítésére, illetve az ezekkel az anyagokkal kapcsolatos információk átadására is vonatkozik, tehát ismeretterjesztésre is.
Példaértékű volt ez a kezdeményezés, azon ritka alkalmak egyike, amikor elmondhatjuk, hogy felismertünk egy globális kockázati tényezőt, és pár évtized alatt nemzetközi összefogással elértük azt, hogy a helyzet, ha fokozatosan is, de javul, a Föld védő-mechanizmusa lassan helyreáll. De még e téren is az ózonlyuk záródásáig bőven van még teendőnk. A montreáli jegyzőkönyvről azonban elmondható, hogy egy sikeres fellépés egy globális méretű környezetkárosító problémával szemben. Az ezzel kapcsolatos elsődleges kötelezettségnek Magyarország is eleget tett, a kibocsátást megszüntettük, bár a lakosság védelmét szolgáló intézkedések terén még bőven volna mit tenni.
Ez a 30 éves évforduló azonban másra is kötelez. Számos globális probléma és annak megoldását célzó nemzetközi egyezmény van, amiben még nem sikerült lényegi eredményt elérni, legfeljebb a veszélyes folyamatokat némiképp megfékezni. Idesorolhatjuk a biológiai sokféleség csökkentésének megállítását vagy az éghajlatváltozás emberi tevékenységekre visszavezethető okainak felszámolását. Pedig ezekre is van forgatókönyv, EU-s és nemzetközi mechanizmus is. Több mint 25 éve megkezdődtek az éghajlatváltozás okait, következményeit és lehetséges kezelését vizsgáló nemzetközi kutatások. Nincs kétség afelől, hogy haladéktalanul és összehangoltan kell cselekednünk, ha el akarjuk kerülni az emberek milliárdjainak éhezését, aszályok, árvizek, hurrikánok, újfajta betegségek terjedését, gyakoribbá válását és klímamenekültek migrációját.
A Párizsban elfogadott klímamegállapodás az első univerzális és jogilag kötelező érvényű megállapodás, egy alacsonyabb szén-dioxid-kibo-csátású és az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó világ felé való fontos lépés. Világos figyelmeztetés a politikai döntéshozók és vállalkozások számára, hogy szakadjanak el a fosszilis üzemanyagoktól, fektessenek tiszta energiába és ilyen modelleket kövessenek. Érthetetlen persze, hogy országunk jövője szempontjából, és megbocsáthatatlan is, hogy Magyarország Kormánya ezt az irányvonalat nem képviseli. A köztársasági elnök és a miniszterelnök szép beszédeket ugyan mond, harcra hív az éghajlatváltozás meg-fékezésére, de a hatáskörükben lévő eszközöket nem erre használják. Elég csak a kibocsátáscsökkentésre leginkább szolgáló energiahatékonyság-javításra gondolni, a lakossági épületenergetikára, a megújuló energia hasznosítására, és még hosszan lehetne sorolni azt, amivel lehetne ezeken változtatni, de sajnos ez kevésbé történik meg.
Ugyanakkor szeretnék még egyszer rámutatni arra, hogy van remény, van lehetőség, közösen, összefogva tudunk ezen változtatni nemzetközi szerződések előirányzatait követve. Erre kérem tisztelt képviselőtársaimat. Köszönöm a figyelmet. (Dr. Kiss László tapsol.)
