MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában nagyon sok minden elhangzott. Én egy olyan aspektust szeretnék a figyelmükbe ajánlani, amiről eddig kevesebb szó esett. Arról sokat beszéltek már képviselőtársaim - hiszen ennek a vitanapnak is ez a fő tárgya -, hogy az Európai Unió és Magyarország között, az ottani átlagbérek és a magyar átlagbérek között mekkora szakadék van, és hogyan lehetne ezt fölzárkóztatni.
Én korábban azt tanultam és arról olvastam sokat, hogy a bérfelzárkóztatás nem egy egyszerű dolog és nem csak egy egyszerű politikai szándék kérdése. Korábban az európai uniós tapasztalatok azt mutatták, hogy egy újonnan csatlakozott ország az európai uniós átlagfejlettségi szintet 15 éven belül képes elérni, tehát amikor ilyen kérdésekről beszélünk, akkor valószínűleg ezekben a távlatokban kell gondolkodni. Ez azért fontos, mert ez egészen biztosan több kormányzati ciklust is magában ölelő kérdés.
De mivel erről viszonylag sok szó volt, ezért inkább két másik egyenlőtlenségre hívnám fel a figyelmüket a bérekkel kapcsolatban. Az első a Magyarországon belüli béregyenlőtlenség és egyfajta bérszakadék, hiszen Kelet-Magyarország, Budapest és Győr-Moson-Sopron, tehát Nyugat-Magyarország között hatalmas különbségek vannak. Hadd idézzek egy-két számot. Legtöbbet magasan a fővárosiak keresték 2016-ban, az ő nettó átlagkeresetük 226 ezer forint környékén volt.
Ettől még az úgynevezett leggazdagabbnak számító megye, Győr-Moson-Sopron is jócskán lemaradt, ha jól emlékszem és jól idézem a számot, akkor az átlagbér ott 182 500 forint környékén volt. Ha pedig egy Tornyospálcán dolgozó ember bérét nézem, tehát egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkavállaló bérét, azt látom, hogy az 120 ezer forint környékén van. Tehát hatalmas nagy az országon belüli bérszakadék is. S amikor ezekről a kérdésekről beszélünk, akkor úgy érdemes elindulni, hogy először is jó lenne, ha az országon belüli bérek nem lennének ennyire elszakadva egymástól, utána persze helyes cél az, hogy az európai uniós bérszínvonalat is meg kell célozni. De még egyszer hadd tegyem hozzá, hogy ehhez pusztán a politikai akarat valószínűleg kevés lesz.
A másik bérszakadékkal kapcsolatos kérdés, amit szeretnék a figyelmükbe ajánlani vagy legalábbis a vitában exponálni, az a nők és a férfiak közötti bérszakadék. Az Európai Unióban nagyjából 16 százalék a különbség a női és a férfi munkavállalók bére között; természetesen ugyanabban a szakmában, ugyanazokkal a feltételekkel megfogalmazott állásokról van szó. Ez Magyarországon 20-22 százalék között van, tehát mi jelentősen az európai uniós átlag alatt vagyunk. Még a 16 is sok, a 22 pedig hosszú távon egészen biztosan nem elviselhető, nem fenntartható.
Arról nem is beszélve, hogy a legnagyobb bérszakadék a férfiak és a nők között a 35-44 éves korosztályban van, hiszen ebben a korcsoportban a hölgyek már túl vannak a szülési szabadságon, s így jelentős mértékben hátrányba kerülnek a férfiakkal szemben az úgynevezett karrierépítésben. Tehát nagyon fontos lenne azzal a kérdéssel is foglalkozni, hogy hogyan lehetne ezt a bérszakadékot is csökkenteni, hiszen az nem igazságos, semmiféleképpen nem az esélyegyenlőséget szolgálja, ha hagyjuk, hogy ilyen különbségek legyenek a nők és a férfiak bérezése között.
Ebben is a magyar államnak, a magyar kormánynak lehetne tennivalója. Hogy egy konkrét példát mondjak: extrém alacsony a felső vezetők körében a hölgyek, a nők létszáma. Például lehetne a kormánynak egy olyan kezdeményezése, ami az állami vállalatok esetében valamilyenfajta kvótát állapít meg arra, hogy minél több hölgy tudjon bekerülni a felső vezetők körébe.
A másik, amit még szeretnék a figyelmükbe ajánlani, az az, hogy a munkahelyeken nemcsak bérkülönbségek vagy béregyenlőtlenségek vannak, hanem nagyon sok esetben az egyenlő bánásmód is sérül Magyarországon, éppen ezért méltánytalanul kevés olyan információ hangzik el ebben a Házban, ami a munkahelyeken meglévő egyenlőtlenségekkel foglalkozik. Van egy Egyenlő Bánásmód Hatóság, amelyik teszi a dolgát, legtöbbször leginkább inkognitóban. Ez nem az ő munkájukat értékeli le, nehogy így értse bárki is, csak szerintem sokkal kevesebb figyelmet kap az a munka, amit ők végeznek, mint amennyit érdemelne, hiszen ha az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztal egy munkahelyet, akkor annak lenne értelme, hogy ez minél nagyobb publicitást kapjon, hiszen a nyilvánosság valószínűleg szabálykövető magatartásra is ösztönzi a többi céget vagy munkahelyet.
Éppen ezért én azt javasolnám, államtitkár úr és a kormány figyelmébe azt ajánlanám, hogy ennek a hatóságnak a működését jobban a nyilvánosság elé kéne tárni. S talán azon a gyakorlaton, azon a szabályrendszeren is érdemes lenne változtatni, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság beszámolójának tulajdonképpen még határideje sincs, hogy egy éven belül mikor kell leadnia a parlamentnek. Az éppen felelős bizottság vagy megtárgyalja, vagy nem tárgyalja meg; legalább az ombudsmani jelentéseket a bizottságnak tárgyalnia kell. Tehát azt javaslom, fontolja meg a parlament, ez a Ház, hogy ez is kapjon méltó helyet a parlamenti bizottsági munka keretében.
S én is kíváncsian várom államtitkár úr megoldási javaslatait azzal kapcsolatban, hogy hogy lehet a területi bérszakadékot csökkenteni, hogy lehet a nők és a férfiak közötti bérszakadékot csökkenteni Magyarországon, milyen akcióterve, elképzelése van erre a magyar kormánynak. Ez biztosan hozzájárulna a mai vitanap sikeréhez.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
