SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Legalább abban egyetértünk akkor Répássy képviselővel, hogy ez egy súlyos bűncselekmény. Ez valóban egy súlyos bűncselekmény. Én nem értem, hogy egyáltalán miért nem tudja támogatni, mondjuk, a kormány, ha fontosnak tartaná a közpénzvédelmet - állítólag fontosnak tartják a korrupció elleni harcot, bár ez nem nagyon látszik az intézkedéseik során, hiszen intézményesítették és központosították a korrupciós tevékenységet. Ettől függetlenül miért ne tudnák támogatni azt, hogy súlyosabb büntetést kaphassanak azok, akik akár hivatali visszaélést, akár korrupciós cselekményeket hajtanak végre? Répássy képviselő úr, ön idézett a benyújtott törvényjavaslatnak az általános indoklásából. Én akkor idézném azt, hogy ön mit mondott. Azt mondta, hogy nem az egyedüli jó megoldás a szigorítás. De akkor ezek szerint ön is úgy gondolja, hogy az egyik jó lépés lehet a szigorítás. Akkor nem értem, hogy miért nem támogatják!
Abban egyetértünk, hogy nem az egyedüli. Például nagyon sok minden másnak is fenn kellene állnia ahhoz, hogy nagyobb hatékonysággal tudjunk a korrupció ellen működni, például egy független ügyészségnek; nem egy fideszes Polt Péternek kellene vezetnie az ügyészséget, aki aszerint próbálja meg politikailag vizsgálni az ügyeket, hogy éppen érintett-e benne egy fideszes politikus vagy nem. És ha érintett, akkor nem nyomoznak ebben az ügyben. Sajnos az elmúlt időszakban majd’ minden ügyben érintett egy fideszes politikus, így alig vannak olyan ügyek, amik végigmennének.
De ha nem az egyedüli, de egy jó lépés, akkor miért nem tudják támogatni? Én egyszerűen nem értem. Ezek mindig kifogások. Most ön azt mondja, hogy akkor támogassunk mi valami mást, amit önök nyújtanak be. De az is egyszerűbb lenne: mondják meg, mondjuk, csak azért nem akarják elfogadni, mert a Jobbik nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot. Akkor ez egy tisztább dolog lenne. De hogy önök a korrupció elleni harcról beszélnek folyamatosan, közben ennél korruptabb kormánya az elmúlt 27 évben még nem volt az országnak, mint amilyen az önök kormánya, és még ráadásul azokat a törekvéseket, amikor benyújtunk bármilyen javaslatot, nem is támogatják és nem tudják ezt megindokolni, szerintem ez felháborító. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem