DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Talán kezdjük előbb a részletekkel. A bútorgyártási közbeszerzés során nyertes Vatner Kft. 2010 óta foglalkozik irodai, medikai és egyedi bútorok szállításával és gyártásával az anyacégen, a száz százalék tulajdonú Hargamon Kft. leányvállalatán keresztül. Ez utóbbi cég ’16 októberében értékesítésre került, a tevékenységet az anyacégbe jegyezték be, amely folytatni kívánta az előző alkalmazottakkal és gyártássorokkal a tevékenységet. A cég referenciái között irodabútorok, egyedi bútorok, orvosi bútorok szerepelnek sok millió forint értékben. Tehát 2010 óta működik ez a cég. A képviselő úr többi hivatkozása is körülbelül annyira pontos, mint ez.
Egyébként, hogy a lényeget mondjam, a 2017. évben, tehát idén hazánkban lebonyolításra kerülő vizes világbajnokság hazánk eddigi legnagyobb sporteseménye, a világ négy legrangosabb és legnagyobb sporteseményének egyike, a rendezési jog meg-szerzése jelentős sportdiplomáciai siker. Az eseményt sok száz millió ember követi majd világszerte, így a lehetőségünk igen jelentős hazánk országimázsának erősítésére, a rendezés pedig hosszú távon hatást gyakorol az ország gazdasági teljesítményére.
Egy ilyen világverseny megrendezése nagy szervezőmunkát, komoly beruházásokat és infrastrukturális fejlesztéseket igényel a házigazdától. Ezt a kezdet kezdetén is tudtuk, és az alapvető számaink nem változtak. Nem változtak már csak azért sem, mert a szervezési költségek többsége a nemzetközi szövetség által előírt tételeket tartalmazza, enélkül nem rendezhetnénk világbajnokságot. A sajtóban időről időre megjelenő tételek nem újak, csupán annak szeretnék feltüntetni őket. Valójában tervezett költségekről van szó. Bízom benne, hogy képviselő úr is belátja, hogy a rendezés költségeire, uszodára, infrastruktúra-fejlesztésre vagy biztonsági szolgálatra, bútorokra, nyitó- és zárórendezvényekre egy ilyen világesemény rendezésekor szükség van. Egyébként minden egyes beszerzést a közbeszerzési szabályok betartásával folytattak le.
Abból a szempontból is érdemes megvizsgálni ezeket a költségeket, hogy a kapcsolódó fejlesztések a versenytől függetlenül is megvalósultak volna, azok nem a világbajnokság költségeit képezik. Az uszodák felújítása egy régi adósság rendezése, a kiemelkedő eredménnyel és teljesítménnyel büszkélkedő magyar úszósport megérdemli, hogy versenyzői megfelelő körülmények között, világszínvonalú eredményekhez méltó uszodákban készülhessenek fel. A világbajnokság rendezési joga meggyorsította mind a főváros, mind a főváros XIII. kerülete korábbi fejlesztési igényeinek végrehajtását, és ezenkívül megvalósításával Budapest egy még élhetőbb, még jobban lakható és élhető város lesz.
Úgyhogy én tisztelettel kérem az Országgyűlést és a képviselő urat is, hogy örüljünk e világverseny rendezési lehetőségének, közösen törekedjünk ennek a méltó megrendezésére, és ne kívánjuk ezt lerántani a napi politikai megfontolások miatt a sárba. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem