KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

KONTRÁT KÁROLY
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az eddigi tapasztalatok alapján azt mondhatjuk, hogy a jogi határzárral kapcsolatos szigorító intézkedések jól beváltak és sikeresen működnek. A megerősített jogi határzár hatálybalépése óta senki sem tudott illegálisan Magyarország területére lépni, mert a hatóságok ezt megakadályozták. Azokat a migránsokat pedig, akiket mélységben fogtak el, a tranzitzónába átkísérték.
Három hete lépett életbe a megerősített jogi határzár, és az elmúlt hetekben történt terrortámadások megerősítették, hogy szükség van a szigorításokra. Szentpéterváron a metrórobbantásban 14-en haltak meg, Stockholmban egy kiutasított migráns ölt meg 4 embert, Egyiptomban iszlamista terrortámadások történtek. Már a Frontex is arra figyelmeztet - a Frontex az Európai Unió határvédelmi ügynöksége -, hogy a migránsok között terroristák érkezhetnek Európába.
A megerősített jogi határzár célja éppen az - úgy, ahogy a képviselő úr is elmondta -, hogy a migrációval járó biztonsági kockázatot csökkentsük, és senki ne léphessen Magyarország és az Európai Unió területére ellenőrizetlenül. Az illegális migráció megállítása nemzetbiztonsági kérdés is, nemzetbiztonsági érdek. Érezhetően romlik Európa biztonsága, és az államok belső biztonsága a váratlanul és ellenőrizetlenül rájuk zúdult migránsok tömegei miatt, amelyeknek döntő többsége nem is akart beilleszkedni. Ezzel szemben ma Magyarországon rend van, és bár a világában nem létezik sajnos százszázalékos biztonság, a magyar emberek a lehető legnagyobb biztonságban vannak.
A szigorítások óta jelentősen csökkent az illegális határátlépések száma, és a migránsok ahelyett, hogy vállalnák az ellenőrzést és az azonosítást, inkább elkerülik a magyar határt. Új útvonalakon - például Románia felől - próbálkoznak, a szigorításnak van tehát egy terelő hatása is. A rendőrség és a honvédség folyamatosan figyelemmel kíséri az újabb útvonalakat, és ha kell, akkor további intézkedéseket hoz Magyarország biztonsága érdekében.
(15.20)
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A ma reggeli friss adatok alapján a tranzitzónákban tartózkodók száma 144 fő; ebből Röszkén 65 fő, Tompán 79 fő tartózkodik. A szigorítás március 28-ai hatálybalépése óta a benyújtott menedékkérelmek száma 140, Röszkén 69, Tompán 71; az ország belsejéből 22 fő illegális bevándorlót szállítottunk vissza a határra. A jogi határzár mellett zajlik a fizikai határzár megerősítése is. A második kerítés építése a tervezett ütemben, jól halad.
Az Európai Parlament által elfogadott újabb migránspárti jelentés egyértelművé tette, hogy Brüsszel, ahelyett, hogy változtatna az elhibázott bevándorláspolitikáján, továbbra is erőlteti azt.
Nagy küzdelmek előtt állunk, tisztelt Országgyűlést, tisztelt képviselő úr, ezért szükség van a magyar emberek támogatására. A kormány nemzeti konzultációt indított annak érdekében, hogy megkérdezze a magyar emberek véleményét az illegális migrációról. Kérjük a magyar emberek támogatását, hogy tovább folytathassuk az eddigi hatékony politikánkat az illegális migrációval szemben a magyar emberek, Magyarország biztonsága, az Európai Unió biztonsága érdekében. Kérem a tisztelt képviselő urat, hogy a válaszomat fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem