DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Folytatom, ahol abbahagytam. Az 1 százalékos felajánlásoknak az értéke 6,5 százalékkal nőtt egy év alatt, ez azt jelenti, hogy ma már átlagosan egy kedvezményezett 330 ezer forintot kap az 1 százalékos felajánlások révén. Látjuk ezeket a kampányokat, úgyhogy úgy látszik, valóban van ennek pozitív hatása, összességében 8,4 milliárd forintot tudtunk így a civil szervezeteknek ezen jogszabályi lehetőséggel többlettámogatásként mi mint magyar adófizetők közössége adni.
Az eljárások egyszerűsítése fontos törvénymódosítás volt, a változásbejegyzési eljárásokat tudtuk gyorsítani és egyszerűbbé tenni, hatékonyabb eljárási keretek között tartani. Az is fontos volt, hogy a civil információs centrumok megpályáztatása révén olyan megyei központok jöttek létre, ahol egy civil szervezet, aki ugyanolyan hús-vér civil, mint a többi, mennyiben tevékenykedik mint civil szervezet, állami támogatást kapva ahhoz, hogy információs napokat, tanácsadást, segítségnyújtást adjon könyvelésben, adminisztrációban, hogy a többi szervezet ezt a háttértámogatást megkapja, és a valódi civil közösségi céljára, kulturális, sport-, egyéb céljára tudjon jobban koncentrálni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem