DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Köztudomású tényeket még a bíróságon sem kell bizonyítani, így tehát azt sem, hogy az olyan rezsimeknek, mint amilyet önök is működtetnek, mindig útjában van minden gondolkodó ember, főképpen, ha azok csoportosulnak, ha azok szellemi műhelyként működnek, vagy valamilyen célok elérése érdekében szerveződnek.
Vajon melyik kis-, nagy- vagy akár zseb-Putyin-nak kell a rezsimet nem szolgáló, kritikus embertömeg? A CEU oktatói ilyenek: kritikus, művelt, okos, gondolkodó emberek csapata. Ami kiemelt bűnük, hogy további ilyeneket képeznek. És persze kinek kellenek a kritikus civilek? Hát, jó putyini mintára már alapított is a kormányzat saját NER-kon-for-mokat, amelyek még kritikus megjegyzést sem engednek meg maguknak a rendszerrel szemben.
Ott van például a CÖF, de rajtuk kívül a Nézőpont vagy az Alapjogokért Központ, tele rendes, keresztény, konzervatív, vezértisztelő emberrel. Minek ide Helsinki Bizottság, a Transparency International vagy a TASZ, de lassan még akár egy Századvég is? A civil kontroll alapja a demokráciának. A putyini típusú civilek viszont legfeljebb a demokratikus díszletek fenntartására alkalmasak, ámde semmire nem jók, felesleges közpénznyelők; az állami propagandagépezet részei, nem többek annál. Az, hogy most a kritikus civilek megbélyegzése folyik, nem kérdés. De szeretném megkérdezni, hogy mi a további terv, miniszter úr, csak mert azt értjük, hogy először világosan ki kell jelölni a célt, aztán jöhetnek a szankciók. Mindig is így megy ez, nincs új a nap alatt - először csak a sárga csillag jött akkor is. (Moraj a Fidesz soraiban.)
(16.10)
Haladnak tovább a putyini úton, tisztelt miniszter úr, ellehetetlenítik őket, nálunk is lesznek majd helyettük közkapcsolati irodák és nyilvános kamara, mint az oroszoknál. Vagy másként lesz ez?
És ha már így beszélgetünk, akkor kérem, értelmezze nekünk O. Viktor nyíltan uszító kijelentését, amely szerint viszket a tenyere a tüntetőktől. Mert szerintem ezt nem lehet másként értelmezni, mint hogy burkoltan tettlegességre hívja fel saját szimpatizánsait. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Rétvári Bence: Ugyan már!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem