DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Hangzatos, amit mondott, de azért, már ha nem nézzük egymást teljesen hülyének, akkor gondolom, hogy azt ön is elismeri, hogy nehezen hihető az, hogy a kormány nem tudott arról, hogy itt mi a jogalkotói szándék, és nem tudott arról, hogy milyen javaslatot kívánnak benyújtani egyes képviselőtársai. Ez megint egy ugyanolyan javaslat, mint a többi. Formálisan képviselői önálló indítvány, praktikusan pedig nyilvánvalóan Orbán Viktor miniszterelnök rendelte meg ezt is, mint egyébként az összes többi hasonló javaslatot.
Tudja, miniszter úr, amikor az ember az ilyenfajta törvényhozásra gondol, akkor talán Hugo Chávez venezuelai diktátor szavai illenek leginkább ide, amely úgy szól, hogy „barátaimnak bármit, az ellenségeimnek törvényt”. Azt gondolom, hogy ez az, ami jól aposztrofálja vagy jól kifejezi azt, amit önök csinálnak ebben az országban. Őszintén tudom csak remélni azt, miniszter úr, hogy az ön szavait, amit most elmondott, nevezetesen, hogy nem követi ezt semmi szankció, nem kell majd sokszor idéznem itt a parlamentben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem