DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy látom, kellemetlen volt önnek ez a kérdés, hogy vajon megtette volna-e ugyanezt (Derültség az MSZP padsoraiban. - Dr. Józsa István: Mellébeszél! - Dr. Bárándy Gergely: Egyszer válaszoljál már a kérdésre! - Az elnök csenget.), és valószínűleg azért, mert ezek szerint ön is ugyanúgy Soros György kérését betűre pontosan beiktatta volna a magyar jogrendszerbe. Azt hittem, hogy ön egy másfajta, elegáns, diplomatikus választ ad erre a kérdésre, de úgy látszik, nem tette meg. (Dr. Bárándy Gergely: Az ellenzék válaszol? Bence, ne hülyéskedj már!)
Tisztelt Képviselő Úr! Ez a kérdés valóban politikai kérdéssé vált, de úgy gondolom, ez elsősorban Soros György egyetemének döntése volt (Dr. Bárándy Gergely: Nem lesz időd válaszolni!), hiszen ön is tudja, hányféle lehetősége lenne annak az egyetemnek, az Amerikában nem működő amerikai egyetemnek, hogy Magyarországon törvényessé tegye a működését, akár azzal, hogy Amerikában is képzést folytat, egy másik amerikai egyetemmel együttműködik, a Közép-európai Egyetemre viszik ezeket a képzéseket, a Palkovics államtitkár úr által (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét. - Dr. Bárándy Gergely: Adjon még egy percet neki, hogy tudjon válaszolni!) mondott licenciaszerződést köt vagy bármi mást, de nem ezt a törvénybetartási utat választotta, hanem azt, hogy politikai kérdést csináljon ebből, és az ellenzéki pártok, ugyanúgy az MSZP és a Jobbik, kéz a kézben ebben partner volt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem