DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az ön interpellációjában a dátumokon, az előjeleken és a számokon kívül minden más egyébként stimmelt. Úgy látom, annyira megrészegült itt a saját bevezetőjétől, hogy utána már semmilyen számot nem tudott pontosan idézni, engedje meg, hogy ezeket majd szépen sorban helyrerakjam.
Az kétségtelenül igaz, amit a felvezetőjében mondott egy 2010-es állapotra, ami a tendenciáknak az irányát jellemzi, hiszen valóban 2010 előtt egy eléggé siralmas kép volt, hiszen 60 milliárd forintot vontak ki a gyógyszertámogatási rendszerből. Ott 367 milliárd forintról 298 milliárd forintra csökkent az, amit erre az állam fordított, és ezáltal a lakossági terhek növekedtek, és még az ön által említett 3,3 milliónál jóval többen, 7,3 millió ember jár patikába, évente legalább egyszer, körülbelül 3 millió pedig kéthavonta, tehát ők a rendszeres patikalátogató betegek.
Ami viszont ön szerint 45 milliárd forintos többletteher a betegek számára, nos, tisztelt képviselő úr, 2010-ben a magyar betegek, a magyar lakosság gyógyszerkiadása 134 milliárd forint volt, és ez pár év alatt 125 milliárd forintra csökkent, tehát jóval kevesebb, 134 helyett 125 milliárdot költenek. Tehát az ön logikája szerint hozzá kellene adni ehhez a 45 milliárdot, tehát ön szerint 180 milliárd környékén van ez az összeg, miközben 134-ről 125-re csökkent, tehát az előjelet eltévesztette, tisztelt képviselő úr, és ebből a 125 milliárdból még a továbbiakban le kell vonni 16 milliárd forintot, amit a központi költségvetés átvállal a szociálisan rászoruló betegek gyógyszerelköltéseinek átvállalása okán, tehát jóval kevesebbet költenek a magyar emberek most már gyógyszerre.
Miért történhetett meg mindez? Azért, mert bevezettük a vaklicit versenyeztetési eljárását. Ez azt jelenti, hogy félévente, nem ismerve egymás ajánlatait, hatóanyag-tartalomra a gyógyszergyártók újabb és újabb árcsökkentést nyújthatnak be. Azért vaklicit, mert nem tudják, hogy a többiek milyen árakat nyújtanak be, és a hatóanyag-tartalom számít, tehát nem a gyógyszereknek az elnevezése, így tehát évről évre csökkent a gyógyszerkiadás mértéke. A betegek már az első évben 7,5 milliárd forintot spóroltak, ’13-ban még további 2,5 milliárddal, ’14-ben újabb 2 milliárd forinttal növekedett ennek a spórolásnak a mértéke. Tehát 10 milliárdos nagyságrendű az, amit a betegek a vaklicit következtében spóroltak meg.
Hadd mondjak önnek egypár példát: koleszterinszint-csökkentő gyógyszer 2009-ben 1700 forint volt, ez most 185 forint. Perifériás artériás betegségre egy cilostazol-tartalmú készítménynek az ára, mondjuk, 918 forinttal csökkent, magas vérnyomást csökkentő gyógyszer ára 526 forinttal csökkent, szívelégtelenségre való gyógyszer ára 534 forinttal csökkent, és mindemellett pedig újabb és újabb, korszerű terápiás lehetőségek kerültek bevonásra daganatos, stroke- vagy vérzékenységi betegségeknek az elhárítására. A krónikus betegségek gyógyítására 20 milliárd forinttal többet költünk, a daganatos betegségeknél pedig már 180 milliárd forintra emelkedett a terápiának a költsége, ez 60 százalékkal magasabb, mint amennyi 2010-ben volt.
És hadd igazítsam helyre a legnagyobb blődséget, amit mondott, tisztelt képviselő úr. Ön azt mondta, hogy a magyar államnak legalább a gyógyszerkiadásoknak a kétharmadát fedeznie kell. Tisztelt Képviselő Úr! Már 2010-ben is 74,5 százalékát fedezte, azóta ez 75,8 százalékra emelkedett, és ha hozzászámítom a közgyógyellátást, akkor 78,5 százalék. Ezt a támogatási arányt, a 78,5 százalékost vinné le a Jobbik 66 százalékra, ami hogyha gyorsan számolok, azért elég jelentős, mondjuk, 15 százalékos csökkenést jelentene a mostani ellátottsági szinthez képest. Tehát azt hiszem, hogy a betegek semmitől nem félhetnek jobban, mint a Jobbik gyógyszer-támogatási rendszerétől. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem