FIRTL MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

FIRTL MÁTYÁS
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz-KDNP-kormányzat az örökölt tarthatatlan állapotok rendezése céljából 2012 júliusában bevezette az egységes országos intézményi várólista-nyilvántartást. A rendszer indulásakor a cél egyértelmű volt: a várakozási időt az Európában megszokott mértékre kell visszaszorítani. 2012-ben a kórházi várólistán szereplő betegek száma 70 ezer volt, és a lista jelentős hányadát a magyar egészségügyben leggyakoribb beavatkozások tették ki, úgymint a térd-, illetve csípőprotézis-, a gerincstabilizáló, valamint a szürke-hályog-operációk.
Természetesen nem elég az akarat, a kormányzat a célok eléréséhez forrást is biztosított, ami évente 12-13 ezer többletműtét elvégzését teheti lehetővé. Ezen többletbeavatkozások célja, hogy kisebb műtétek esetén a várakozási idő ne haladja meg a két-három hónapot, de nagyobb ízületi műtétek is fél éven belül elvégezhetők legyenek. Szintén a várólisták csökkenését célozza, hogy 2015 óta az OEP honlapján elérhető azon kórházak listája, amelyek még szabad műtéti kapacitással rendelkeznek, ezzel is hozzájárulva a máshol túl hosszúra nyúlt sorok ledolgozásához. A program keretében eddig több ezer beteg vállalta, hogy nem a területileg illetékes kórházban végezteti el a műtétét, így ők a vártnál korábban kerülhettek sorra. Ez esetben lehetőség nyílik az utazási költségek megtérítésének igénybevételére, indokolt esetben egy kísérő számára is.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az intézkedések kapcsán öröm volt hallani a napokban a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatóját, aki azt nyilatkozta, hogy a veszprémi kórházban a többletfinanszírozás hatására a sérv- és epeműtétek esetén olyannyira lerövidült a várólista, hogy jelenleg nem is kell nyilvántartást vezetniük.
(15.00)
A betegeken néhány héten belül végre tudják hajtani a beavatkozásokat.
Az elhangzottak alapján kérdezem tisztelettel államtitkár urat, milyen hosszúak a várólisták jelenleg Magyarországon. Mit tesz a kormányzat a várólisták további csökkentéséért? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem