MÓRING JÓZSEF ATTILA

Teljes szövegű keresés

MÓRING JÓZSEF ATTILA
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! 2014 őszén indította el a kormány azt az energiahatékonysági programját, amelynek keretében pályázati úton eddig több mint 120 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tette lehetővé, csaknem 23 milliárd forint támogatással.
Az elmúlt években hét program zárult le sikeresen, és teljesítettük azokat az elvárásokat, amelyeket a programmal kapcsolatban annak idején célul tűztünk ki magunk elé. Fontos célkitűzés volt, hogy az elavult háztartási gépek lecserélésével, a rezsicsökkentéssel összhangban legalább 10 százalékos energiamegtakarítást érjünk el a háztartásokban. Ez egyfelől a mindennapi kiadások csökkentésével kedvezően érinti a szociálisan rászorult embereket, másrészt a kormány a környezetvédelem szempontjainak hangsúlyozásával ösztönzi a lakosságot az energiatakarékos életmód, a modern háztartási készülékek használatára, támogatja a takarékosabb energiafelhasználást.
Tisztelt Államtitkár Úr! A híradásokból értesülhettünk, hogy a közeljövőben újabb kiírás jelenik meg az „Otthon melege” programban, ismét lehet majd pályázni mosógép és hűtőszekrény cseréjére, a fűtések korszerűsítésének keretében pedig gázkazánok és gázkonvektorok cseréjére az ország teljes területén, a lakosság lehető legszélesebb körében. Ezzel a lakóépületek komplex felújítása után most célirányosan lehetőség nyílik az élet- és balesetveszélyes fűtési rendszerek és kapcsolódó kémények korszerűsítésére is. Az ország gazdasági megerősödésével az elmúlt években és az idén is végre lehetőségünk nyílik a háztartások szélesebb körű modernizálására, egyben a kiadások további csökkentésére, amihez a kormányzat a Kereszténydemokrata Néppárt teljes támogatását maga mögött tudhatja.
Ezért kérdezem tisztelt államtitkár urat: milyen pályázati kiírások várhatóak, mekkora összegben, és milyen feltételekkel hirdetik meg a program újabb lépéseit? Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján hogyan járul hozzá az „Otthon melege” program a rezsicsökkentéshez? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem