IKOTITY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Palkovics László oktatási államtitkár, miközben aktív közreműködője volt a CEU lerombolásának, a napokban fontos bejelentéseket tett. A kormány, úgy tűnik, hogy szándékosan a botrány közepére időzítette az új tervek nyilvánosságra hozatalát, hátha elsikkad a dolog. Nem biztos, hogy érdemes összehasonlítani az egyes intézkedések káros hatását, hiszen az egyik károsabb, mint a másik, de most olyan intézkedésekről van szó, amelyek nagyságrendileg több családot, diákot és pedagógust érintenek, mint a CEU ellehetetlenítése. Márpedig az LMP határozottan tiltakozik az újabb tudásellenes intézkedések ellen.
De miről is beszélt Palkovics László Szombathelyen, egy fórumon? Bejelentette, hogy a központi felvételi bevezetésével együtt meghatároznák azt is, hogy hány diák vehető fel gimnáziumba, szakközépiskolába és szakiskolába; szándékosan használtam a régi megnevezéseit az új, megtévesztő nevek helyett. A Fidesz-KDNP-kormány korábban is próbálkozott már a gimnáziumi továbbtanulás korlátozásával, azonban úgy tűnik, hogy most megtalálták a tökéletes módszert. Az általános felvételi és központi keretszámok előírásával akarják elérni, hogy kevesebb gimnazista legyen. Kevesebb gimnazista pedig nyilván azt jelenti, hogy gyerekek tízezrei elől zárják el a magas szintű általános műveltség megszerzését, illetve az egyetemi továbbtanulásnak a lehetőségét. Kevesebb gimnazista természetesen később kevesebb egyetemistát is jelent. Ráadásul, államtitkár úr a kistelepülések iskoláinak bezárására is tett egy utalást. Ez egy kistelepülés-ellenes, közösségellenes, a korábbi MSZP-SZDSZ-kormányok iskolabezárási politikáját folytató lépés lenne. Bezárni a kistelepülési iskolákat és a nagyobb települések felé irányítani a diákokat, buszoztatással megoldva, azt jelentené, hogy végleg lemondanak a falvakról, községekről.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az LMP tiltakozik az egyéni és a társadalmi felemelkedés útjának az elzárásától, az ellen, hogy ilyen intézkedéseket hozzanak. Arra szólítjuk fel a kormányt, hogy vonja vissza ezeket a terveit, és fejezze be a tudás ilyen módon történő korlátozását. Nem szabad, nem lehet mindenkit a szakképzés felé terelni. A gimnáziumi továbbtanulás lehetősége egy esélyt jelent arra, hogy egy olyan magyar társadalom jöjjön létre, amely rugalmasan, sokkal jobban alkalmazkodni képes a kor kihívásaihoz, és egy teljesebb Magyarországot valósítsunk meg ezáltal. Kérem, vonják vissza ezeket. Várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem