SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Dehogy fogadom el, elnök úr! Ezt a választ nem lehet elfogadni, államtitkár úr. Kezdjük azzal, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottság, az egy fideszes gittegylet, valódi jogkörei nincsenek, minden tagját csakis a kormánypártok jelöltjeiből választották meg. Itt nem vizsgálgatni meg elemezgetni kell ezeket az anyagokat, államtitkár úr, hanem teljes nyilvánosságot adni nekik, és aztán ebből pedig levonni a megfelelő konzekvenciát, és fel kell fedni minden adatot.
Én olvastam az én családomról meg a nagyapámról szóló besúgói jelentéseket annak idején, nagyon vidám sztorik vannak benne arról, hogyan zajlott akkor, mondjuk, egy ellenzéki szervezkedés, meg hogy megmotozták az öreget, csak mégis maradt a zsebében két Rákosi-ellenes röplap, és ebből milyen rosszul járhatott volna. Ezek a sztorik le vannak írva, de az, hogy kik voltak az érintettek, hogy kik jelentették fel, hogy kik jelentettek róla, minden név egyébként ezekből az anyagokból egyébként ki volt húzva, nem lehet tudni.
Önök gyakorlatilag a mai napig is az egykori ügynököket védik, az önök antikommunizmusa pontosan annyira hiteles, mint a Soros elleni küzdelmük. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem