DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Muszáj megismételnem a kérdést, amit pár hete feltettem önnek, mert nemhogy nem adott választ, de annyiféle választ adott, hogy egyszerre mind nem lehet igaz.
Köszönöm a tanácsát. Elolvastam a nekem írt leveleket. Az égegyadta világon semmi nem derül ki egyébként belőlük. Mindegyik minisztérium azt írta vissza, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság március 1-jén megtárgyalta ezt az ügyet. De azt már nem mondták meg, hogy milyen következtetésre jutottak. Egy kivétel mégis akadt, ez a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amely azt mondta, hogy ön a kormánytól független szerv. Ennyi volt a különbség, csak hogy összefoglaljuk a történteket.
Hogy elmondjam az ön válaszait, készültem, megnéztem a legutóbbi jegyzőkönyvet. Tudják, arról van szó, hogy Matolcsy elnök úr azt mondta: Magyarországon a jegybank megbuktatásán keresztül akarták megbuktatni a magyar kormányt is, és erre katonai és titkosszolgálati forgatókönyv is készült, méghozzá egy NATO-szövetséges államnak a magyarországi nagykövetségén. Amikor megkérdeztük, hogy mire gondolt, először ön egy Magyar Narancs-cikket idézett. Utána azt mondta, hogy az én képviselőtársam tudta azt egyedül, hogy ez az Amerikai Egyesült Államok, majd eggyel később már azt tudta ön, hogy Kósa Lajos is tudta, és tőle idézett, és ön bízik az ő szavaiban. Olvassa vissza nyugodtan a jegyzőkönyvet, benne van! Lázár János is válaszolt nekünk ezekre a kérdésekre, majd legvégül azt mondta nekem, hogy végül is ezt mindenki tudta, csak én nem.
Ennyiféle választ tudott adni nagyjából-egé-szé-ben fél óra leforgása alatt egy olyan ügyben, amely, úgy gondolom, Magyarországon egy fontos kérdés. Ugyanis ha a jegybankelnök beszél, és ezért nagy az ön felelőssége, akkor azt azért kell hogy nagyon fegyelmezetten tegye, mert arra mozdul a gazdaság, mozdul az árfolyam. Úgy gondolom, hogy sokkal megfontoltabban kell beszélni.
Melyik az igaz, elnök úr? Mire gondolt a négy közül? Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem