KULCSÁR GERGELY

Teljes szövegű keresés

KULCSÁR GERGELY
KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A jelenleg a biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkárságot vezető Mikola István 2011-2014 között Magyarország OECD-nagyköveteként működött Párizsban.
Harmadik felesége, Fülemen Róza, akitől 2015-ben vált el az államtitkár, a kiküldetés idejére kénytelen volt lemondani minden pénzkereső tevékenységéről, és három éven keresztül megtakarításaiból fizette a járulékait. Az asszony most nyugdíjba vonul, ezért kérte a diplomatafeleségként töltött időszak elismerését, csakhogy a neki járó pótlék Mikola nyugdíjalapjába vándorolt.
Fülemen Róza jelezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, hogy egyetlen eurót sem látott az elvileg neki járó 1600 eurós havi illetményből. Mindezt úgy, hogy Mikola 5000 eurós, tehát nagyjából 1,5 millió forintos fizetést és teljes nagyköveti ellátást kapott a kint töltött időszak alatt, amit a 2014-es adóbevallásából úgy, ahogy van, ki is hagyott. Mikola a vagyonnyilatkozatai szerint a kormány egyik legszegényebb tagja: 1,1 milliós államtitkári fizetése ellenére csökkennek a megtakarításai.
A polihisztor Mikola a régiségek terén is otthon van. A közelmúltban volt felesége lopásért is feljelentette, mert Párizsból eltűnt egy 10 milliós értékű antik bútorkollekció, ami aztán, hogy, hogy nem, a fideszes politikus budapesti lakásából került elő.
Jó fideszes szokás szerint az offshore-biznisz sem áll tőle távol. Az egyik európai offshore-para-dicsomban a családi pénzek kezelésére létrehozott egy alapítványt. A liechtensteini Vaduzban alapított céget Mikola egyetlen bevallásában sem szerepeltette. Bár ez a feledékenység is jellemző a kormánypárti politikusokra.
Korábban, hogy csak párat említsek, Rogán Antal, emlékezhetünk, többszöri nekifutásra sem tudta, hogy hány darab ingatlant, milyen arányban birtokol, és azok mekkorák. De beszélhetünk Tiba Istvánról vagy Tasó Lászlóról, nekik is kihagyott a memóriájuk, amikor a vagyonnyilatkozataikat kellett kitölteni. A mellékelt ábra is mutatja, hogy Magyarország kormánya jobban teljesít - lopásban, sumákolásban, korrupcióban mindenkinél jobban.
Tisztelt Államtitkár Úr! A mai napon vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezek Mikola István ellen, de nincsenek illúzióim. Ezt le fogják söpörni, ahogy sok más kezdeményezésünkkel tették. Ezért kérdezem: még mindig nem hajlandóak megreformálni a vagyonnyilatkozati rendszert? A hozzátartozók vagyonnyilatkozatának nyilvánosságát miért nem támogatja a kormány? A történtek után Mikola István maradhat az önök államtitkára?
Várom érdemi, mellébeszélésektől mentes válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem