BÁNKI ERIK,

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK,
BÁNKI ERIK, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Könnyű helyzetben vagyok, hiszen a Gazdasági bizottság elnökeként a bizottság álláspontja tulajdonképpen nem volt más, mint a bizottság többségi frakcióinak, a Fidesz és a KDNP frakcióinak az álláspontja. Ilyen értelemben az a vezérszónoki beszéd, amit bizottsági véleményként elmondtam, tulajdonképpen egy az egyben megegyezik a Fidesz frakciójának álláspontjával. Részletezni tehát nem kívánom a továbbiakban, és nem szeretném képviselőtársaim idejét rabolni (Bangóné Borbély Ildikó: Matolcsy elnök úr már el is ment!), csupán szeretném megerősíteni azt, hogy ahogy eddig, úgy a későbbiekben is a Fidesz képviselőcsoportja eltökélt abban, hogy a kormány gazdaságpolitikai céljait támogatja.
Azt gondolom, az elmúlt időszakra visszatekintve az eredményeink egyértelműen láthatók, hiszen ha csak megnézzük, itt a 2015-ös beszámolóról beszéltünk, amelynek értelemszerűen a gazdasági kihatásai 2016-ban és majd 2017-ben is érződni fognak. De csak ha a 2016-os gazdasági mutatókat megnézzük, akkor világosan látszik az, hogy a kormány a kitűzött gazdaságpolitikai céljait 2016-ban kivétel nélkül teljesíteni tudta. Ennek köszönhetően - ahogy ígértük a választásokon is - minden évben csökkentjük az államháztartás hiányát. Ezt 2016 decemberében 74 százalékra tudtuk csökkenteni. Ne felejtsük el, hogy 2010-ben, amikor indultunk, akkor jóval 80 százalék fölötti volt ez a mutató. Azt se felejtsük el, hogy 2016-ban 388 milliárd forinttal tudtuk csökkenteni az államháztartás hiányát a 2015-ös évhez képest, ami nyilvánvalóan nem történhetett volna meg, ha a 2015. évben nincs egy jól működő monetáris politika és nincs egy olyan kormányzati gazdaságpolitika, amely mögött parlamenti támogatás van.
Azt se tudtuk volna elérni, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy 2016-ban, ahogy már említettem, 2 százalékos GDP-növekedéssel az Európai Unió és az eurózóna átlagát meg tudtuk haladni. Azt se felejtsük el, hogy a külkereskedelmi mutatóink is impozánsan alakultak, hiszen 10 milliárd eurós külkereskedelmi többlettel tudtuk zárni a 2016. évet, és büszkén jelenthetjük ki azt is, hogy a munkahelyteremtések terén is tovább tudtunk előrelépni. Ezt sem tudtuk volna megtenni, ha nem bővül a magyar gazdaság. A 2016. év végére 4,4 százalékra csökkentettük a munkanélküliséget. Ne felejtsük el, hogy ez is 11 százalék volt, amikor átvettük a kormányzást. 700 ezer új munkahelyet tudtunk teremteni az elmúlt hét év során. Ezzel időarányosan abszolút jól állunk. Azt se felejtsük el itt megjegyezni, hogy 2010-ben, amikor bejelentette a magyar kormány, hogy 1 millió új munkahelyet kíván teremteni a következő tíz évben, akkor élénk és harsány mosolygás fogadta az ellenzéki oldalon ezt a célkitűzést. Azt tudom jelenteni önöknek, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy kifejezetten jól állunk ezen a téren, hiszen időarányosan vállalásunkat teljesítettük. Azt se felejtsük el, hogy ebből a 700 ezer munkahelyből 460 ezret a piac maga hozott létre, tehát mára összesen 207 ezer munkanélkülit regisztrálnak Magyarországon úgy, hogy 68 ezer álláshely nincs betöltve.
Azt gondolom, hogy a gazdaságpolitikánk sikeressége nem megkérdőjelezhető. Olyan nettó béremelkedést tudtunk elérni 2016-ban, ami 10 százalék fölötti, és olyan megállapodást tudtunk kötni a munkaadókkal és a szakszervezetekkel közösen, amely 2017-ben és 2018-ban a minimálbér és a garantált bérminimum soha nem látott mértékű növekedését fogja hozni. Mindamellett a piac is nyilvánvalóan erre reagálva, egy általános nettó 10 százalék fölötti béremelést várunk 2017-re is, ami azt jelzi, hogy az emberek érezhetően jobban élnek Magyarországon, és az a bérfelzárkóztatási program, amit ígértünk szintén 2010-ben, miszerint megteszünk mindent annak érdekében, hogy az európai bérszínvonalhoz minél gyorsabban tudjuk felzárkóztatni a magyar munkavállalókat, ebben is hatalmas lépéseket tettünk volna.
Ez sem jöhetett volna létre, ha nincs egy sikeres monetáris politika, úgyhogy a Fidesz-frakció nevében is szeretném megköszönni alelnök úrnak és a jegybank teljes vezetésének és dolgozóinak azt a felelősségteljes és áldozatkész munkáját, amit 2015-ben elvégeztek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem