Z. KÁRPÁT DÁNIEL,

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem lehet azzal vádolni, hogy időarányosan ne lennék hatékony, ezért nagyon fontos témakörökkel igyekszem gazdagítani az eddig elhangzott érvek sorát.
Örülök annak, hogy az érintett jelentés a benyújtást követően mintegy fél évvel előttünk landolhatott. Ez azért egy korábbi gyakorlaton változtatott. Az előző évben egyben szórta be a korábbi évi jelentéseket az Országgyűlés és az érintett bizottság elé a kormányzat. Ez legalább annyiban változott, hogy most ezzel a kiszúrással leszámoltak, és talán majd az évenkénti ütemezésre átállhatunk.
Ugyanakkor látnunk kell, hogy a devizahitel-károsultak elképesztő és rendezetlen helyzete olyan felelősséget ró a kormányzatra, amellyel az nem hajlandó, nem mer szembenézni, és az MNB tisztségviselőinek is szembesülniük kell természetesen ezzel a felelősséggel, nem lehet a függetlenség álarca mögé bujkálni a világ végzetéig. Szeretnénk ezúton is közölni, hogy még körülbelül bő egy évük van, osszák be azt normálisan, tegyék meg a hitelkárosultakért addig, amit meg lehet tenni, de azt követően, hogy Jobbik-kormányzat következik, beindul az a tisztességes, a jogszabályi kereteken belül maradó elszámoltatási folyamat, amelynek értelmében természetesen minden érintett elszámol azzal, amit tett. Elsősorban az érintett bankok nyilvánvaló módon, hiszen a mi első alapvetésünk mindig is az volt, hogy ne a költségvetés fizessen, hanem az érintett bankok fizessék ki „a szennyező fizet” elve alapján azt a számlát, amit okoztak. De nyilvánvaló módon itt olyan cinkos összekacsintások történtek a rendszerben, amelyek legalábbis elszámoltatásért kiáltanak.
Azt is látjuk, hogy alapvetően az a tény, hogy az MNB pénzügyi mérlege a 2015. év végén is nyereséget mutatott, Matolcsy úr kijelentéseivel ellentétben nem a központi bank sikeres működését mutatja. Hát önök nem profitcélokért dolgoznak alapvetően, mivel nincs profitorientált részvénytársaságra jellemző nyereségtervük, nincsenek ilyen céljaik, ezért a monetáris politikájukat sem szabadna és nem is szabad ennek alárendelni. Ily módon a sikerességük ismérve sem lehet az, hogy adott esetben mennyi plusz keletkezik ebben a rendszerben. De ha már leszögezésre került az, hogy ha önök hiányt produkálnak, azt a magyar költségvetésnek kell kipótolnia, akkor a másik oldalon logikus lenne - és egy erre vonatkozó, egyébként kötelező erejű jogszabályt is nagyon szívesen látnék, amely azt mutatná -, hogy ha többlet keletkezik, akkor a költségvetés irányába ez egy befizetési kötelezettséggel párosuljon.
Én látom azt, hogy a 94,5 milliárd forintos nyereségből 50 milliárdot gyakorlatilag osztalékként be is fizettek, viszont azt mondom ezzel szemben, hogy a teljes összeget kellett volna, és a korábbi időszakot érintően is a devizahiteles átváltásból felhalmozódott úgynevezett nyereséget a magyar költségvetésbe kellett volna befizetniük, onnan pedig adott esetben közvetlenül a hitelkárosultak helyzetének rendezésére kellett volna fordítani mindezt. A valóság ezzel szemben azt mutatja, hogy több mint 140 ezer, jórészt volt devizahitel-károsult család még mindig nem képes törleszteni azt, amit állítólag és önök szerint törleszteniük kell - nekem azért vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy valóban akkora-e az a tartozásállomány -, és azt is látjuk, hogy 18 ezer per van folyamatban, amiből a jogszabály szerint nagyjából 6 ezer áll vagy állhat felfüggesztés alatt. S miközben polgárok tízezrei keresik az igazukat a jogrendszeren keresztül, polgárok százezrei lehetetlenültek vagy szegényedtek el, és további tízezrek vannak arra szorulva, hogy a Nemzeti Eszközkezelőn keresztül visszabérelhessék a saját otthonukat, nem mondható az, hogy rendezték volna ezt a kérdést, nem mondható az sem, hogy elszámoltatták volna az érintett bankokat.
S azt is látnunk kell, hogy azok a folytatólagos visszaélések, amelyek ezt a rendszert övezik, valóban elszámoltatásért kiáltanak. A végrehajtási rendszer visszásságai továbbra sem kerültek kivezetésre teljes mértékben. Az is kiderült, hogy deviza nagyon sok esetben nem volt az érintett tartozások mögött, és érdekelne a kormánypárti képviselők személyes véleménye azt illetően, hogy amikor Pécsen jogászok, adott esetben bírók kilövendő problémának nevezik a hitelkárosultakat, akkor önök mit gondolnak erről. Nyilván egy új MNB-törvényre is szükség lenne, az ezzel kapcsolatos javaslatainkat normál felszólalásban meg fogjuk osztani. De alapvetően azt a klímát tartom elfogadhatatlannak, ahol a kormányzat paktumot köt a Bankszövetséggel, ahol jogászok kilövendő problémának nevezhetik a devizahitel-károsultakat, ahol még olyan társadalmi klíma, közhangulat is alakulhat ki, hogy a jogász- és bankárbálon bántalmazzák azt a kisemmizett idős asszonyt, aki egyszerűen demonstrálni ment oda és joga volt ezt megtenni. Én ezen klíma ellen tiltakozom.
Építő jelleggel, a megoldások jegyében még egyszer mondom, még bő egy évük lenne arra, hogy ezt a helyzetet érdemben rendezzék, ehhez nagyon kellene a kormányzat és az MNB közötti érdemi kommunikáció, ennek a jeleit ugyanakkor nem látom. Úgy látom, a függetlenség álarca mögé bújva és elbújva megpróbálják elmismásolni ezt a problémát; mi ezt nem tudjuk elfogadni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem