DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Két miniszterelnöki ígéret időarányos alakulásáról szeretnék érdeklődni, ugyanis miniszterelnök úr tavaly ősz végén a román választási kampány véghajrájában ígérte meg először Szatmárnémetiben az M49-es út megépítésének mielőbbi megkezdését. Ezt az ígéretét 2017. május 4-én a Csengeri járási tanuszoda átadó ünnepségén megismételte, és ezzel egyidejűleg ígéretet tett a csengeri börtön mielőbbi megépítésére is. Most ehhez képest a kialakult helyzet az, hogy az M49-es út a környék négyesmetró-ügye, 20 éve ezzel kampányolnak, 20 éve ígérgetik, soha nem történik semmi. Pedig tudjuk azt, hogy a szatmári térségben élő emberek életét számottevően megnehezíti a 49-es út jelenlegi forgalma, a Csenger-Győrtelek szakaszon, Kocsord területének száz százalékán és Mátészalka jelentős részén óriási gondokat okoz. A 2006-os forgalomszámlálás alapján tudjuk azt, hogy Kocsordon akkor 10 324, majd 2010-ben már több mint 16 ezer gépjármű haladt át 24 óra leforgása alatt.
Megígérték, hogy 2013-ig Ököritófülpösig megépítik, aztán hogy 2014-ben elkezdik. A következő ígéret az volt, hogy 2017-ben. Soha nem lett semmi, tehát nem lehet komolyan venni az ígéreteket. Ami a csengeri börtönt illeti, addig rendben van a történet, hogy irreálisan magas árajánlatok miatt a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánították, és új eljárást kell kiírni. Ugyanakkor ez a feltétlenül szükséges mértékű csúszáshoz képest nagyobb csúszást, reméljük, nem jelent, hiszen, ha még 2019 helyett’20-ra befejeződik az építkezés, az elfogadható. Hiszen 2015-ben ezt a jogot Csenger város önkormányzata elnyerte, azóta körülbelül 80 fő iratkozott be oktatásra, képzésre, a legtöbben a korábbi munkahelyüket hagyták ott, és az előkészítő munkálatokba rengeteg pénzt fektetett az önkormányzat.
A munkahelyteremtés szempontjából is fontos, a magyar börtönök túlzsúfoltságának csökkentése szempontjából is rendkívül lényeges. Éppen ezért kérdezem, mikor kezdik el végre érdemben, fizikailag is az út építését, és mikor juthatunk el azon a csodálatos M49-es úton a megépített csengeri börtönhöz.
Várom érdemi válaszát. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem