DR. TILKI ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. TILKI ATTILA
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A munkavállalók, a munkáltatók és a kormány állandó konzultációs fórumán született béremelési megállapodásoknak köszönhetően a fizikai dolgozók átlagbére több mint 12 százalékkal nőtt az év első két hónapjában. A reálkeresetek emelkedésében döntő szerepet játszik, hogy mind a verseny-, mind pedig a közszférában gyorsult a bruttó és nettó keresetek növekedése, amit alapvetően a minimálbér 15 százalékos és különösen a garantált bérminimum 25 százalékos növelése idézett elő. A foglalkoztatottak száma 2010 óta közel 700 ezer fővel bővült, akiknek döntő hányada, csaknem 480 ezer fő a versenyszférában helyezkedett el. Ezzel a foglalkoztatottak létszáma a 2017. január-márciusi időszakban több mint 4 millió 400 ezerre nőtt, ami 2,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ennyi embernek a rendszerváltás óta nem volt munkája Magyarországon. A munkanélküliek száma alig több mint 200 ezer főre csökkent, ami kiemelkedő eredmény.
Azonban látnunk kell azt is, hogy ezek a pozitív eredmények eltérő mértékben érintik az egyes régiókat. Még a megyéken belül is nagy különbségek mutatkoznak az egyes területek és települések között. A munkanélküliségi ráta tekintetében a legkedvezőbb adottságú térség továbbra is a Budapest-Győr tengely mentén fekvő települések. A legkedvezőtlenebb adottságú települések Somogy és Baranya déli területein, valamint Északkelet-Magyarországon találhatók, például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ilyen különösen a választókörzetem, Szatmár-Bereg. A közmunkaprogram fontos, és nem túlzás, ha azt mondom, hogy életmentő lehetőség sok településen, de nem elég a regionális különbségek hatékony csökkentésére.
Tisztelt Államtitkár Úr! A 2018-as költségvetés elsősorban a munkából élők költségvetése lesz. Ezért kérdezem, milyen eszközöket lát az államtitkár úr, hogy a régiók közötti munkaerőpiaci különbségek csökkenjenek. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem