DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány kiemelt célja a hazai közúthálózat folyamatos fejlesztése és állapotának javítása. Az ön által színes jelzőkkel dúsított dilemma alapjait az képezi, hogy a korábban kizárólag európai uniós források mellett immár jelentős hazai forrásokat is felhasználunk az útépítéseknél, és ennek a lehetősége esetenként, beleértve az uniós korlátokat is, valóban jelentett határidő-módosításokat.
A jelenlegi 1450 kilométer gyorsforgalmi út mellé 2022-ig több mint 900 kilométer autópálya, autóút vagy európai közúti főútvonal épül 2470 milliárd forintból. A program keretében az M4-es gyorsforgalmi út - tehát gyorsforgalmi út - Budapest-Szol-nok-Törökszentmiklós-Fegyvernek, valamint Berettyóújfalu-országhatár közötti szakaszainak kiépítése több ütemben történik. A tervek szerint a Budapest-Törökszentmiklós közötti szakaszok 2019-ben és 2021-ben, míg a Berettyóújfalu és Nagykereki, a román országhatár közötti szakaszok 2018-ban, illetve 2019-ben készülnek el.
A kormány kiemelt szándéka, hogy elnevezéstől függetlenül biztonságos közlekedési körülményeket teremtsen a közlekedők számára, tehermentesítse a településeket az átmenő gépjárműforgalom alól. Köszönöm a figyelmet. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem